A dunántúli főurak segítségével Róbert Károly már 1300-ban megkoronáztatta magát, de mikor 1308-ban Ottó távozásával vetélytárs nélkül maradt, a magyar korona nem volt az ő birtokában. Fenyegetésekkel, majd szép szavakkal sikerült végül is rábírnia László vajdát az Ottótól elvett korona kiadására, mellyel aztán Székesfehérvárott 1310-ben újból megkoronáztatta magát.

Az új királynak elsősorban azokat a bajokat kellett megszüntetnie, amelyek az utolsó Árpád-házi királyok súlyos örökségeként maradtak fenn, s amelyek a pártkirályok versengése idején még súlyosabbakká váltak. A pénzügyek, az igazságszolgáltatás, a közigazgatás, mind a lehető legelhanyagoltabb állapotban voltak. A főurak az ország dolgaival csak annyiban törődtek, amennyire az hasznos volt az ő érdekeiknek, egyébként kiskirályok módjára éltek, fittyet hánytak a törvénynek, sőt annak fölébe kerekedtek, mihelyt a király ellenük akart valamit cselekedni. Már pedig békés kormányzásra mind addig nem lehetett remény, amíg voltak olyan elemek, amelyek mindig készek voltak az engedelmességet megtagadni. Róbert Károly tehát kénytelen volt ezek ellen a harcot felvenni. Eddig a főurak Gentilis bíboros közbenjárására és általában a pápa felhívására melléje állottak ugyan, de kezdtek ellenszegülni rendeleteinek, mihelyt látták, hogy a király a maga hatalmának erősítését az ő jogaik megszorításával akarja elérni. Szembeszállottak tehát vele és megtagadták tőle hűségüket.

Ezek között volt a Felföld egyik leghatalmasabb ura, Csák Máté, aki az ország egyharmad részét bírta, s mint valami fejedelem, főméltóságokkal, miniszterekkel vétette körül magát és korlátlanul élt azon a földön, melyet a nép a hatalmas úr birtokai után „Mátyusföld”-nek nevezett. Csák Máté nem tudott megbarátkozni sokáig azzal a gondolattal, hogy alá kell vetnie magát a király hatalmának s csakhamar megtagadta a hűséget, mire Róbert Károly 1312-ben hadat vezetett ellene és Kassa mellett a rozgonyi csatában legyőzte. Teljesen még ekkor sem hódolt meg Csák Máté a királynak, bár hatalma meg volt törve, úgyszintén a többi főuraké is, kikkel szemben Károly erélyesen lépett fel mindannyiszor és a maga hű emberei segítségével, kiket kiváltságokban részesített és előkelő állásokba juttatott, megfékezte őket, úgyhogy ezek kénytelenek voltak visszaéléseiket legalább a királyi hatalommal szemben megszüntetni.

Róbert Károlynak tehát aránylag elég rövid idő alatt sikerült rendet teremtenie az országban és a törvények iránt engedelmességre kényszerítenie az urakat. A régi anarchiát csakhamar rend váltotta fel, az ország anyagilag és erkölcsileg a virágzás útjára jutott s belső szervezete Károly későbbi reformjai folytán egyre jobban megerősödött. A királyi udvar központja Visegrád volt. Eddig Temesvárott székelt a királyi udvar, de Csak Máté legyőzetése után Károly Visegrádra helyezte át udvartartását. Itt emelkedtek a királyi család palotái és itt építkeztek az udvar közelében élő főurak, kik a királyi palota fényében és pompájában megtalálták mindazt a kielégülést, melyre nagyravágyó lelkük állandóan vágyott.

Károly udvartartásának fénye elhatott a messze külföldre is és nem egyszer megtörtént, hogy hatalmas külföldi fejedelmek látogattak el a visegrádi várba, melynek ünnepi zajától ilyenkor napokon át hangos volt az egész vidék. Károly meghonosította a lovagjátékokat, azokat a lovagi viadalokat, melyeknek mindig igen sok nézője volt.

A visegrádi udvari életre csupán egy esemény vet véres és szomorú foltot. Egy borzasztó tragédia játszódott le ugyanis a királyi udvarban. Ez a tragédia a királyné egyik udvarhölgyének, a szeplőtelen jellemű és legszebb női erényekkel ékeskedő Zách Klárának, Zách Felicián gyönyörű szép leányának meggyalázásával kezdődött. A király hatalmának tetőpontján állt már, amikor Zách Felicián, egykor Csák Máté egyik főembere, a rozgonyi csata óta a király híve, véres merényletet követett el a király személye ellen.

Zách, kinek szabad bejárása volt az udvarhoz, egy alkalommal a király ebédlőjébe ment, hol a királyi család éppen ebédelt. Zách ekkor dühösen kirántotta a kardját és azzal a király felé sújtott. A király fejét nyomban kettéhasította volna a kard, ha a királyné védőleg oda nem tartja a király feje elé a jobbkarját. A vágás ilyenformán a király fejéről a királyné jobb kezére esett, kinek négy ujját Zách kardja leszelte.

Az udvari emberek, mihelyt észrevették a merényletet, az ebédlőbe törtek s felkoncolták a dühöngő főnemest. Ezután testét szétdarabolták és különböző városokba küldték elrettentő például való kifüggesztés végett. De még borzasztóbb sorsa lett Zách gyermekeinek és családtagjainak.

A Visegrádon összegyűlt vérbíróság a Zách-család harmadíziglen való kiirtását rendelte el s ezt a borzasztóan szigorú és igazságtalan ítéletet végre is hajtották. Zách fiát ló farkához kötve hurcoltatták végig a városon, amíg kiadta lelkét és darabonként szakadt le a hús testéről. Zách Klárával még sokkal kegyetlenebbül bántak. Levágták az orrát, mindkét kezéről négy-négy ujját, felső és alsó ajkait lemetszették, úgyhogy fehér fogai egészen kilátszottak s azután egy rossz gebére ültették és városról várósra vezették, arra kényszerítve, hogy mindenütt kiáltsa:

„Így jár, aki hűtelen királyához.”

Később pedig, miután így kipellengérezték, őt is kivégezték.

A magyar krónikák csak ennyit tudnak a Zách-féle tragédiáról. Még maga az ítéletlevél is mélységesen hallgat a merénylet okáról. Két külföldi krónikás azonban, Müncheni Henrik és egy névtelen olasz krónikás elmondják, hogy a király harmadik felesége, aki Lokietek Ulászló lengyel király leánya volt, alkalmat adott öccsének, Kázmér lengyel hercegnek arra, hogy Zách Klárát elcsábítsa. Zách Felicián a leányán esett sérelem megbosszulása miatt emelt kardot a királyra.

Zách Klára tragédiáját így beszéli el Istvánffy Miklós, magyar történetíró is a magyar hagyományok alapján. Szerinte Zách Klára esetéről az egykorú magyar hegedűsök is énekeltek és a hagyomány, illetőleg a köztudat számára ők tartották fenn a visegrádi merénylet történetét. Istvánffy közlései alapján dolgozta föl Arany János is Zách Klára tragédiáját egyik szép balladájában.

Zách Felicián merénylete után egy hét múlva hozták meg az ítéletet a Zách-család ellen, melynél kegyetlenebbet a magyar történelem egyetlenegyet sem ismer. Ebben a tragédiában mindenki ártatlan volt a királyné és Kázmér herceg kivételével és mégis olyan büntetéssel sújtották a Záchokat, hogy még azoknak is, akiknek semmi közük sem volt a dologhoz, halállal kellett lakolniuk a király és a királyné bosszúszomja miatt. Az ítélet ugyanis nemcsak a férfi, hanem a leányágra is kiterjedt harmadíziglen, tehát a nagyon távoli rokonokat is halállal sújtotta, a harmadízen túl levő rokonokat pedig jószágaik elvesztésére és örökös szolgaságra kárhoztatta, úgyhogy a királyné gonosz tettéért három-négyszáz olyan embernek kellett bűnhődnie, akiknek semmi közük nem volt a dologhoz. Még a legelfajultabb istenítéleti próbáknál is kegyetlenebb, durvább és embertelenebb volt a Záchok ellen hozott ítélet, mely páratlan az egész magyar történelemben.

A krónikák azonban úgy fogják fel Róbert Károlynak Zách Felicián és családja elleni ítéletét, hogy az reá is nagy szerencsétlenséget hozott. Az Isten nem hagyta bosszulatlanul a Zách-család ártatlan kivégeztetését s midőn Károly Bazarád román vajda ellen a Havasalföldre 1330-ban hadjáratot vezetett, olyan kelepcébe került, melyben seregének nagy része odaveszett és ő maga is csak úgy tudta életét megmenteni, hogy ruhát cserélt Széchi Dezső nevű bajnokával. A románok Széchit nézték a királynak s addig lődözték, míg nyilaik zápora alatt életét veszítette. Ezalatt pedig Róbertnek álutakon sikerült elmenekülnie. A román vajda elleni háborún kívül Károly még a szerbek ellen is hadakozott, kiktől 1319-ben a macsói bánságot foglalta vissza, majd Dalmáciába vezetett sereget, melyet Boszniával együtt hűbére alá helyezett.

Évei előrehaladtával Károly főképpen arra törekedett, hogy fiait egyes országok élén helyezze el. Régi vágya volt többek között a nápolyi koronának Endre fia számára való megszerzése s midőn Nápoly királya, Károly betegeskedni kezdett, Róbert Károly felkereste őt és az örökösödést Endre fia számára biztosította olyanformán, hogy a fiát Károly nápolyi király Johanna nevű leányával jegyezte el.

Azután a lengyel korona megszerzésére fordította gondját, s azt is elérte, hogy másik fiát, Lajos herceget a lengyel rendek Lengyelország trónörökösének ismerték el.

Róbert Károly uralkodása alatt Magyarország virágzó állapotba jutott. Az előbbi uralkodók alatt felszaporodott zavarok lassanként megszűntek és az ország pénzügyei is rendbejöttek. Károly rajta volt, hogy az ország erejét mindenféle reformokkal növelje. Legnevezetesebbek voltak ezek között a honvédelem, pénzügy és igazságszolgáltatás terén alkotott reformjai. Mivel a régi honvédelmi rendszer tarthatatlanságát már IV. Béla is belátta, Károly most arra törekedett, hogy a védelmi rendszert szervezze. Miként már IV. Béla kezdte, ő is a hűbéri rendszert vette mintául és kötelezte a főpapokat és főurakat, hogy birtokaikon bandériumokat alakítsanak jobbágyaikból. A bandérium átlag négyszáz emberből állott, melyet zászlósurak, főpapok és más főnemesek vezettek. Amelyik főúr vagy főpap egymaga ötven vitézt állított ki, joga volt saját zászlója alatt vezetnie a harcba katonáit.

A pénzügyek terén Károly azt a reformot létesítette, hogy behozta a telekadót, melynek értelmében minden telkes jobbágy a maga portája után 18 dénárnyi adót volt köteles fizetni. Azonkívül jó pénzt veretett, a pénznemeket szabályozta és megállapította, hogy milyen arányban kell a pénzek ércanyagát vegyíteni. Róbert Károly hozta be először florenci mintára a forint pénznemet, mely akkor arany pénznem volt s egyik lapján liliommal volt ellátva, aminek olasz neve fiorino volt, ebből a szóból származik a forint elnevezés. A legkisebb értékű pénz volt az ő uralkodása idejében a dénár, mely körülbelül nyolc-tíz krajcár értéket képviselt. Legnagyobb pénznem volt a gira mely megfelelt négy aranyforintnak. Volt még a garas, mely hat dénár értéknek felelt meg. N

Nevezetes újítása volt Róbert Károlynak az igazságszolgáltatás terén az istenítéletek eltörlése. Tudjuk, hogy ezek az ítéletek nemcsak igazságtalanok, hanem kegyetlenek is voltak. Az elítéltet például forró vízbe mártották vagy tüzes vason járatták s ha sebe bizonyos időn belül begyógyult, akkor megnyerte pörét, ha nem akkor elvesztette. Róbert Károly ezek helyett a rendes peres eljárást léptette életbe. Általában az ő uralkodása szerencsés volt a nemzetre. Züllő állapotban levő országot vett át elődétől és egy virágzó, fejlődésnek induló államot hagyott hátra. Visegrádon halt meg ötvennégy éves korában.
(Forrás: Tolnai Világtörténelme)