Kun László halálakor már csak egyetlenegy Árpád-sarj volt életben, III. Endre, aki II. Endre királynak Beatrixszel való házasságából származott István herceg fia volt. Eddig külföldön, főként Velencében tartózkodott s ott is kötött frigyet egy olasz főúr leányával. Az Árpád házi királyok sorában ő volt a huszonharmadik és egyúttal utolsó magyar fejedelem, vele az Árpádok férfisarjadéka aztán ki is halt.

Endre még Kun László életében érvényesíteni akarta királyi jogait, de nem talált elég pártolásra. Így aztán Bécsbe ment Albert herceghez, Rudolf fiához, hogy tőle kérjen segítséget. Mihelyt értesült László haláláról, az országba sietett, hogy megkoronáztassa magát, de ekkor az a kellemetlensége támadt, hogy a németújvári grófok, elfogták, nyilván, azért, hogy szabadabban zsarnokoskodhassanak az országban. Csak nehezen tudott fogságából menekülni s a hatalmas Németujváry-család ezután is sok akadályt gördített megkoronázása elé. De Endrének sikerült végül legyőznie az akadályokat és magyar királlyá koronáztatnia magát.

Az igazi nehézségek azonban csak most vártak reá, mikor a kormánypálca kezében volt. Egyfelől az ország válságos gazdasági és politikai állapota, melyet Kun László szerencsétlen uralkodása idézett, fel másfelől pedig az újonnan jelentkező trónkövetelők okoztak neki sok bajt, kik el akarták ragadni tőle a királyi pálcát. Endre mindenekelőtt országgyűlést hirdetett és itt a bajok orvoslására számos törvényt hozott, melyek a nemzet helyeslésével találkoztak. Az országgyűlés után az volt a főfeladata, hogy trónját megszilárdítsa, mert egyszerre három trónkövetelő is támadt ellene.

Ezek egyikét, az ál-Endrét, aki azt állította hogy ő az igazi III. Endre, rövid idő alatt kiűzte az országból. Következett ezután a második, Albert osztrák herceg, kit apja, Rudolf császár bujtogatott fel a magyar korona megszerzésére. Rudolf ugyanis Magyarországot minden teketória nélkül fiának adományozta. Alapította pedig ezen önkényes cselekedetét arra, hogy IV. Béla, midőn a tatárjárás után elmenekült, hűbérül ajánlotta föl az országot a német császárnak. A történelmi nevezetességű Habsburg-hálátlanság itt nyilatkozik meg először és pedig mindjárt Rudolfnál, aki a magyaroknak azt az áldozatkészségét, hogy őt Ottokárral szemben megvédelmezték és a Habsburg-dinasztia megalapításában segítették, azzal akarta viszonozni, hogy az országot a Habsburgok tartományai közé óhajtotta volna beolvasztani.

Endre radikálisan végzett az osztrák herceggel. Egyenesen Bécs ellen vezette hadait és véres harcokat vívott Alberttel, aki, miután közben apja is meghalt, lemondott Magyarországra való igényéről és kibékült Endrével. A béke nagyobb zálogául a hadjárat befejezése után Endre nőül vette Albert Ágnes nevű leányát. De hátra volt még a harmadik trónkövetelő Martell Károly, aki azon a címen formált jogot a magyar koronához, hogy ő Kun László nővérének, Máriának Anjou Károllyal való házasságából származott törvényes fia. Martell Károlyt Nápolyban meg is koronázták és a római szentszék is olyan erős támasza volt az olasz trónkövetelőnek, hogy az esztergomi érsek egyházi átokkal fenyegette azokat a magyar püspököket, akik Endrét támogatni merészelik.

I. Miklós pápa halálával Martell Károly leghathatósabb támogatóját veszítette el az Endre elleni küzdelemben, úgyhogy célját nem is tudta megvalósítani s mikor ő maga is meghalt, Endre egyelőre vetélytársak nélkül maradt egy ideig a trónon.

Miután az ország ügyei a legnagyobb rendetlenségben voltak a békét Endre arra használta fel, hogy a belügyekben valami rendet teremtsen. Szüksége volt erre azért is, mert az állampénztár üresen állott, a királyi jövedelmek megszűntek s a királyi hatalmat az a veszély fenyegette, hogy teljesen a hatalmas összeköttetésekkel bíró és nagyvagyonú főurak játékszerévé válik. Endre tehát mindenekelőtt a királyi jövedelmek helyreállítását vette programjába. Evégett vizsgálat alá vétette az eladományozott királyi javakat, hogy megállapítsa, vajon törvényes úton jutottak-e azok birtokosaik tulajdonába.

Azokat, akik a törvényes tulajdonjogot kimutatni nem tudták és ilyenek számosan voltak – felhívta bitorolt javaik visszaadására. A kapzsi főuraknak egyéb sem kellett. Mihelyt azt látták, hogy a király az ő érdekeik ellen tör, nem törődtek többé semmivel, hanem csak a bosszúra gondoltak. El akarták űzni Endrét a trónról s Martell Károly fiát, Róbert Károlyt keresték fel, hogy őt tegyék meg magyar királlyá.

Endre politikáját a kapzsi főurak ellenállása egészen megbénította. Korán belátta, hogy hova fog vezetni, ha követelni fogja a jogtalanul eltulajdonított királyi javak visszaadását, éppen azért, nehogy forradalmat támasszon abbahagyta szigorú programját s iparkodott csöndességre bírni a lázongó főurakat. Közöttük a Brebiri grófok, a Németujváry grófok s az Ujlakyak voltak a leghatalmasabbak.

A pesti országgyűlésnek az a része, mely veszedelmet látott a főurak hatalmának gyarapodásában, vagyis a köznemesség, Endre utasítására meghozta ugyan a főurak hatalmának korlátozására irányuló törvényeket, de nem volt, aki azokat végrehajtsa, mert az arisztokrácia mindig meg tudta azokat akadályozni. A magyar főurak olyan ellenszenvvel voltak már eltelve Endre iránt, hogy 1300-ban Róbert Károlyt behozták az országba és Zágrábban királlyá koronáztatták.

Endre sokkal gyöngébb és betegesebb volt már ekkor, hogysem fegyveres erővel meg tudta volna akadályozni a főurak lázadását és Róbert Károly megkoronázását.

Levelet írt tehát a pápának, melyben felkérte, hogy jelentse ki tiltakozását Róbert Károly megkoronázása ellen. Endrét értesítette Rómába küldött követe, hogy a pápai udvar nem tulajdonít fontosságot Róbert Károly megkoronáztatásának. Nemsokára vége is szakadt Endre küzdelmes uralkodásának, mert 1301 január 14-én meghalt, állítólag mérgezés következtében. Felesége egyik svájci kolostorba vonult, leánya, Erzsébet pedig, akit Vencel cseh király fiával jegyeztek el, megutálta kicsapongó jegyesét s szintén a zárdában keresett menedéket.

III. Endrével megszűnt aztán az árpád házi királyok uralma. Ha nem számítjuk az Árpádtól Szent Istvánig tartó korszakot, Szent István óta éppen háromszáz esztendőt töltöttek az Árpádok a királyi trónon. Ez a háromszáz esztendő tel van hatalmas küzdelmekkel és belső viszályokkal és nagy kulturális mozgalmakkal is, melyek között legnevezetesebb a kereszténység behozatala és az államszervezetnek nyugati formák szerint való átalakítása. A királyok sorában Szent István, I. Béla, Szent László, Kálmán, III. Béla és IV. Béla tűnnek ki részben mint törvényhozók, részben mint hadvezérek és ország szervezők s az övék az érdem, hogy az 1300. esztendő végeztével a magyarság erkölcseiben, szokásaiban és életmódjában annyira átalakult, hogy a magyar állam méltóan illeszkedhetett be a keresztény Európa modern államai közé.
(Forrás: Tolnai Világtörténelme)