Az averzai merénylet után nem sokkal Magyarországba is eljutott Endre király meggyilkolásának borzasztó híre. Durazzai Károly herceg, hogy tüntessen Endre iránt való részvétével és Lajos iránti hódolatával, követek útján közölte Lajossal a fájdalmas hírt, aki a visegrádi udvarban időzött, mikor öccse meggyilkolásáról értesült. Visegrádon mélyen megrendítő hatást tett a szörnyű hír. Erzsébet királynét a kiállott izgalmak ágyba döntötték. Lajos király és öccse, István herceg napokon át nem tudtak a nagy fájdalomtól magukhoz térni. Lajos azonban bosszút esküdött s meg is tette a lépéseket bosszújának végrehajtására.

Szövetkezett Lajos a német császárral és Albert herceggel s hogy a szövetségnek nagyobb ereje legyen, a német császár leányát, Margitot öccse, István herceg számára eljegyezte. Emellett az összes európai udvarokhoz követeket küldött, bejelentette Endre kegyetlen kivégezését s tiltakozásukat kérte a merénylet ellen. Az európai udvarok ezt készséggel teljesítették, megvetésüket fejezvén ki a gaz merénylet tervezői és végrehajtói ellen.

De a pápával szemben is erélyesen tudott Lajos király fellépni. Nem vádolta ugyan őt a gyilkosságban való részességgel, de a koronázási engedelem szándékos halogatásának tudta be, hogy a bérencgyilkosok Endre megölésére vetemedhettek. Emiatt aztán azt követelte a pápától, hogy azonnal indítson a merénylet ügyében vizsgálatot, Johannát pedig, mint bűnrészest fossza meg trónjától s időközben, Endre halála után született fiának, Martell Károlynak nagykorúságáig, kit Lajos Endre törvényes gyermekének elismert, a nápolyi kormány vezetését István hercegre bízza.

A pápa Lajos erélyes fellépésére a gyilkosság részeseit egyházi átok alá vetette, levelében pedig mentegetni próbálta eljárását, hogy ő nem szándékosan, hanem a körülmények kényszerítése folytán volt kénytelen a koronázást késleltetni. Tudatta továbbá, hogy szigorú vizsgálatot fog indítani, de Johanna törvényesen megkoronázott királyné, ellene mindaddig semmit sem tehet, míg a vádak beigazolva nincsenek.

Ez a levél és a benne foglalt ígéretek még ideiglenesen sem tudták Lajost megnyugtatni, mivel tudta volt, hogy a gyilkosság kiderítésére vezetett vizsgálat főképpen arra irányult, hogy mindazok, akik terhelőleg vallhattak volna Johanna ellen, eltétessenek láb alól.

Lajos király mindezekből belátta, hogy a pápától hiába vár elégtételt s más mód nincs öccse halálának megbosszulására, mint a fegyveres támadás. Ennélfogva elhatározta, hogy Nápoly ellen hadjáratot indít, még pedig a szárazföldi oldalról, miután hajókat nem tudott szerezni, melyek seregeit Olaszországba szállították volna. Johanna kétségbeesve hallotta Lajos király készülődéseit s nehogy embereit elriassza magától, mindenkinek a legnagyobb kitüntetéseket adományozta. Durazzói Károlyt megtette kalábriai herceggé, amire ő már régtől fogva vágyott. Durazzói Károly nemsokára Akvilea ostromára vezette seregét, mert a város polgársága Lajos királynak esküdött hűséget. Pár napi csatározás után azonban vissza kellett vonulnia, mert Lajos király seregének előhada már rohamosan közeledett Akvilea alá.

Aközben a fősereggel Lajos is megindult. Kíséretében ott voltak az ország legfőbb méltóságait viselő főurak s más nemesek. Amerre a királyi sereg elhaladt, a városok mindenütt meghódoltak Lajosnak s nagy részvéttel nézték a kibontott fekete zászlókat, melyekre Endre királyfi arca volt festve. Johanna és férje érezték a veszedelmet s Provenceba menekültek. Lajos azonban folytatta feltartózhatatlanul útját egészen Averzáig, hol ugyanabban a kastélyban szállt meg, hol öccsét kivégezték.

Útközben, Fulignóban a pápai követ, Bertrand kardinális jelentkezett előtte a pápa azon üzenetével, hogy kímélje meg Nápolyt támadásaitól, mert mindazok, akik Nápoly ellen támadnak, egyházi átok alá vettetnek. Nápolyt ugyanis a szentszék a maga hűbéres tartományának tekintette, ezért iparkodott a támadást róla elhárítani. Lajost nem ingatták meg elhatározásában a pápa üzenetei. A kardinálisnak röviden kijelentette, hogy az egyház érdekeit szem előtt fogja tartani, de egyébként semmire sem kötelezi magát, mert belátta, hogy elégtételt csakis saját fegyvereitől remélhet.

Állítólag ugyanekkor történt, hogy a pápai kardinális Johannának egy levelét is átadta Lajosnak s ebben a levélben Johanna védekezik a gyilkosság gyanúja ellen s egyben csodálkozásának ad kifejezést, hogy éppen őt képesek ilyen rágalommal illetni, aki mindig „olyan nagyon szerette Endrét.” Lajos király Johanna levelére ezt felelte: „Szemtelen életed, melyet régóta folytatsz, az ország bitorlása, a bosszú elmulasztása, a második férj s mentegetőzéseid bizonyítják, hogy bűnös vagy férjed halálában, de él még az Isten, a gonoszok bosszulója.”

Averzába való érkezésekor Durazzói Károly, Tarentói Fülöp s más főurak hódolatra mentek Lajos elébe. Lajos úgy tett, mintha örülne a hercegek alázkodásának s szívélyesen szóba elegyedett velük. Majd a kastélyba ment s miután elbeszéltette magának Endre megöletése részleteit s megmutattatta a helyeket, hol a küzdelem és a gyilkosság végbement, így szólott a hercegekhez:

„És a többi hercegek miért nem jöttek el?”

Durazzói Károly a következő felvilágosítást adta:

„Nápolyban készítik elő felséged fogadtatását.”

Lajos azt az óhaját nyilvánította, hogy szeretné őket együtt látni. De Durazzói Károly egyik testvére, Lajos félt a következményektől, vonakodott megjelenni s a többi hercegeket is rábírta, hogy ne jelentkezzenek Lajos előtt. Nemsokára azonban jött az újabb üzenet:

„A király látni akarja a hercegeket, jöjjenek azonnal!”

Még ekkor is vonakodtak s csak akkor indultak Averzába, mikor megkapták Durazzói Károly levelét, amelyben biztosította őket, hogy a király igen jóindulattal viseltetik a hercegek iránt. Lajosnak sikerült eközben elfojtani igazi érzelmeit s nem árulta el, hogy mindent tud a hercegek szerepléséről. És nem árulta el azt a szándékát sem, hogy a hercegeken akarja megbosszulni Endre halálát.

Este a király és társasága lakomához ültek s egy darabig vidáman folyt a beszélgetés. Éjfél után Lajos király többé nem türtőztette magát, hanem egyenesen Durazzói Károlyhoz fordult és szigorúan rátámadt.

„Gonosz herceg – kiáltotta Lajos magából egészen kikelve. Tudd meg, hogy meg kell halnod áruló tetteid miatt. De mielőtt meghalnál, valld be árulásaidat. Miért halasztattad Endre testvérünk koronázását, ami fő oka lett halálának?”

Ezen bevezetés után szemére vetette Durazzói Károlynak, hogy Mária hercegnőt megszöktette, Akvilát ostromolta, közben pedig állandóan azzal a ravaszsággal járt el, hogy Lajos azt higgye, mintha neki a legjobb embere volna. Durazzói Károly próbálta magát tisztázni, de még csak jobban belekeveredett a gyanúba. Próbált kegyelmet is kérni Lajostól, de a király hajthatatlan maradt. Másnap a királyi tanács is halálra ítélte Durazzói Károlyt, ki fölött az ítéletet nyomban végrehajtották ugyanazon a helyen, ahol Endrét gyilkosai megölték s holttestét is az erkély alatt levő kertbe dobták. A többi herceget elfogták és Visegrádra szállították.

Lajos nem sokáig maradt ezután Olaszországban. Miután az ország nagy részét elfoglalta, követelte a pápától Johanna letételét és a nápolyi kormánynak a kiskorú Martell Károly felnőttéig reá való ruházását. A pápa azonban addig húzta-halasztotta a dolgot, míg Lajos beleunt a halogatásba s mivel kitört a pestis is, elhagyta Nápolyt.

A tartomány megszállására hátrahagyta seregének egy részét, ő maga pedig Dalmáciába sietett. De alighogy kitette lábát Nápolyból, Johanna és férje, Tarentói Lajos visszatértek és sereggel akarták trónjukat visszafoglalni. Az olaszoknak azonban nem kedvezett a szerencse, a magyar csapatok mindenütt diadallal állták meg helyüket s csak akkor támadt némi gyöngeség a magyar seregben, mikor az idegen zsoldosok átpártoltak és István vajda ellen merényletet akartak elkövetni.

Fegyverszünet vetett véget egyidőre a viaskodásoknak, mialatt a pápa és Lajos diplomáciája egyaránt rajta volt, hogy a viszályt, ha lehet, szépszerével szüntessek meg. Közben a kis Martell Károly meghalt, de változás ezután sem állott be az ügyekben, minthogy a pápa vonakodott Johannát a királygyilkosságban bűnösnek kimondani s emellett azt sem akarta, hogy Nápoly Lajos kezére szálljon. A vitás helyzetnek Lajos azzal vetett véget, hogy 1350-ben megindította a második nápolyi hadjáratot. Ezúttal a tengeren vezette hadait s május havában Manfredoniánál szállott partra. Három oszlopban indította el seregét s miután a közbeeső városok egymásután meghódoltak, egyenesen Nápolynak tartott. Útközben kapta kézhez Johanna férjének levelét, melyben ez arra hívta őt fel, hogy párviadalban mérkőzzenek meg Párizsban, Avignonban vagy Nápolyban. Lajosnak nem volt kifogása a párbaj ellen, csupán a megjelölt helyek iránt nem volt bizalommal. Válaszában kijelentette tehát, hogy szívesen elfogadja az ajánlatot, csakhogy neki is vannak kikötései a párbaj színhelyére nézve.

„Ha valóban tetszik a párbaj – írta – legyen az a német császár előtt, aki hatalmas úr, vagy az angol király előtt, aki közös barát vagy az akvileai pátriárka előtt, aki közönyös. Ha e helyek nem tetszenek, s azt hiszitek, hogy csak nem akarás miatt említtettek, rövid idő alatt nálatok leszünk hadainkkal és azok előtt megvívhatunk.”

Tarentói Lajosnak úgy látszik elment a kedve a viaskodástól, mert sem most, sem később nem sietett a párbajt megvívni. Lajos folytatta útját Serra felé. Itt történt, hogy mikor a Pó-folyót vizsgálta, vajjon alkalmas-e arra, hogy seregével átgázolhasson rajta, egy Szeredai nevű magyar közvitézt, aki éppen a lovát itatta, felszólított, hogy vizsgálja meg a víz mélységét.

„Menj be fiú, a vízbe – szólott Lajos a közvitézhez – hadd lássam a folyam mélységét.”

Szeredai egy ideig vonakodott, majd aggodalmának adott kifejezést:

„Félek, uram király, hogy elragad az örvény.”

Lajos megmaradt előbbi parancsa mellett:

„Ne félj semmit, csak menj be!”

A közvitéz többé nem szabadkozhatott, kénytelen volt engedelmeskedni a király parancsának. Bevetette magát a vízbe, de alig tudta egy percig fenntartani az egyensúlyt, mert az ár magával ragadta és lovával együtt elsodorta. Lajos, mihelyt észrevette katonájának veszélyes helyzetét, egy pillanatig sem gondolkozott többé, hanem utána vetette magát. Az örvény sodra olyan erős volt, hogy a királyt is elragadta és egészen kiemelte a nyeregből. Csak bő köpönyegének köszönhette, hogy a víz felszínén maradt. Lajos előtt azonban legfontosabb volt a fuldokló katona megmentése, azért hirtelen utánakapott és erősen megragadván üstökét a partra úszott vele.

Ez a kis epizód érdekesen jellemzi Lajos király egyéniségét. A sereg ezután folytatta tovább előnyomulását s miután kisebb-nagyobb küzdelem mellett az útjába eső városokat bevette, Averzát, majd legvégül Nápolyt foglalta el.

A pápa már előbb, mikor Lajos Melfi alatt táborozott, egyházi átokkal sújtotta, most pedig azzal a feladattal küldte követeit Lajoshoz, hogy iparkodjanak őt a hadjárat folytatásáról lebeszélni. Lajos azonban csak akkor engedett a pápa óhajának, mikor Averzát és Nápolyt elfoglalta és maga is belátta, hogy az olasz nép megbízhatatlansága, másfelől a pápa és a nápolyi dinasztia ellenállása csak hadierejét köti le, ennélfogva a pápa ajánlatára fegyverszünetet kötött.

De ezúttal is követelte a pápától a Johanna elleni vizsgálat megindítását azzal a feltétellel, hogyha Johanna bűnrészessége megállapítást nyer, a szicíliai királyság az ő birtokába szálljon. Ezzel szemben ő is kötelezte magát, hogy Johanna ártatlansága esetén az elfoglalt városokat visszaadja és hadait az országból kivezeti. A fegyverszünet már letelt, mikor a pápa még mindég nem ítélkezett Johanna ügyében. Midőn Lajos látta, hogy a pápával nem megy semmire és hogy nápolyi hadjáratai csak hiába emésztik fel hadierejét, teljesítette a fegyverszünet reá vonatkozó részét, vagyis a birtokában levő olasz várakat és városokat visszaadta és az Endre elleni gyilkosság elintézését is a pápa kezébe tette le.

A pápa 1351-ben végre meghozta Johanna ügyében az ítéletet. Ez az ítélet úgy hangzott, hogy Johanna a neki tulajdonított bűncselekmény elkövetésében ártatlan. Látszólag ugyan, ellene szól a gyilkosság előtt és különösen a gyilkosság alatt tanúsított viselkedése, midőn nem sietett férje védelmére, sőt még csak kísérletet sem tett Endre megmentésére, de a kitűnő pápai szakértő Johannának ezt a becstelen és aljas viselkedését azzal magyarázta, hogy a királynő nem tehetett másképpen, mert nem volt elhatározási szabadsága birtokában. Johanna kimentésére a pápa azt a képtelen mesét találta ki, hogy a rémülettől meg volt bűvölve és ez a bűvös erő szegezte őt férje legválságosabb pillanatai között ágyához s ez fosztotta meg őt cselekvési képességétől.

A pápa ítélete még azt is tartalmazta, hogy Johanna köteles Lajosnak a nápolyi hadjáratok kárpótlásául háromszázezer aranyat fizetni. Lajos azonban nem fogadta el az összeget, nehogy lelkiismeretét azzal a váddal terhelje, hogy ezt az összeget vérdíj fejében, Endre megbosszulásának lemondásáért kapta.

Állítólag a pápa felajánlotta később Lajosnak a nápolyi koronát, de ő nem fogadta el s maga helyett Durazzói Károly herceget, az Averzában kivégzett Durazzói Károly Lajos nevű testvérének fiát küldte Nápolyba, aki a hagyomány szerint bosszút állott aztán Johannán. Orgyilkosokat fogadott állítólag ellene és azokkal megfojtatta.

Ezzel meg is szűnt aztán a négy évig tartó nápolyi hadjárat, mely tulajdonképpen semmi hasznot nem eredményezett Lajosnak.
(Forrás: Tolnai Világtörténelme)