Szent István halála óta az országos bajok legnagyobb része majd minden uralkodó alatt abból a forrásból fakad, hogy ki nyerje el a királyi koronát. A trónviszályok emésztették a nemzet erejét, alkalmat adtak a külső beavatkozásokra és a béke állandósulásának legnagyobb akadályai voltak.

III. Béla halála előtt úgy rendelkezett, hogy a koronát Imre herceg örökölje, Endre pedig a Szentföldre zarándokoljon. Mihelyt azonban Imre koronázása Béla eltemetése után megtörtént – ezúttal a második koronázás, mert Imrét atyja életében is megkoronázták – Endre a kereszteshad szervezésére reáhagyott pénzen embereket fogadott, de más célból, mint atyja rendelte.

Seregét nem a Szentföldre, hanem Imre ellen vezette, kit egy ütközetben meg is vert. Imre, ekkor a pápához fordult segítségért s arra kérte őt hogy vegye rá öccsét a szentföldi hadjáratra. III. Ince pápa, ki nemrég foglalta el trónját, eleget tett Imre kérésének. Egyházi átok fenyegetésével akarta kényszeríteni a herceget feladatának teljesítésére, de Endre nem sokat hajlott a pápa szavára, hanem tovább folytatta fegyverkezéseit s elfoglalta Horvátországot és Dalmáciát.

Imre erélytelensége folytán nem tudta megakadályozni Endre terjeszkedését, de még a pártoskodás, megszűnését sem. Az egész országban züllött állapotok uralkodtak. Az egyházi és világi főurak vetélkedve buzgólkodtak abban, hogy egymás rovására az állami törvényeket lábbal tapossák.

A pártoskodások és engedetlenségek jellemzéséül álljon itt a következő eset. A váci püspököt papjai és hívei bizonyos törvénytelenségek miatt följelentették. Mivel Imre nem találta otthon a püspököt, egyenesen a templomba ment s nem tekintve, hogy a püspök éppen misézik követelte tőle, hogy adja át a templom kulcsait és távozzék azonnal a templomból.

A püspök nem engedelmeskedett. Szembeszállott a királlyal is, illetőleg úgy védekezett ellene, hogy az oltár mögé menekült. De ezzel még jobban felingerelte a királyt, aki nem törődve a hely szent voltával, agyba-főbe verte a püspököt, az oltár lépcsőin letaszította s erőhatalommal vitette ki a templomból. A püspök eltávolítása után, ami kincset a templomban és a püspöki épületben talált, lefoglaltatta, később pedig számára a papi tized fizetését is betiltotta.

Imrének ezen erőszakos fellépése állítólag amiatt történt, mert a váci püspök Endre párthívei közé tartozott s részt vett azokban a lázadásokban, melyeket Endre az ő megbuktatására rendezett.

Imre és Endre között az ellenségeskedések sokáig nem szültek meg, sőt mikor Imrének sikerült öccse felett diadalt aratnia, ez Leopold osztrák herceghez menekült, kinek birtokait, miután vonakodott Endrét kiadni, Imre heteken át pusztíttatta. Nemsokára ezután Endre Horvátországban is helyreállította a rendet.

Ince pápa közbenjárására azonban egy év múlva, 1200-ban megbékültek egymással a testvérek s ezen alkalommal mind a ketten felvették a keresztet. Imre azonban a Szentföld helyett Szerbia ellen vezetett hadjáratot. A szerb fejedelmet elűzte s magát tette meg uralkodónak és az eretnekség helyett a katolikus vallást hozta be. Legjobban örvendett Imre sikereinek III. Ince pápa, aki felhívta, hogy folytassa hadjáratát Bosznia és Bolgárország ellen is, hol szintén az eretnek tanok uralkodtak a lakosság között. Imre Szerbia elfoglalása után Bolgárország egy részét is meghódoltatta s akkor a szerb és bolgár királyi címet is felvette.

A Szentföld ellen vezetendő kereszteshadjáratot Imre és Endre mindeddig azonban elmulasztották, ami arra indította a pápát, hogy ígéretük beváltására figyelmeztesse őket. Imre azonban most sem tehetett eleget a pápa kívánságának, mert a Velencéből induló kereszteshadak betörtek Dalmáciába s elfoglalták Zárát. Tartott eközben attól is, hogy távolléte alatt lázadás törne ki az országban vagy Endre újból megkísérelné a trón elfoglalását úgyhogy nem volt hajlandó útrakelni még abban az esetben sem, ha Endre vele együtt menne.

Viszont arra meg Endre nem volt rávehető, hogy egyedül menjen a Szentföldre, mert ő meg attól tartott, hogy távolléte alatt Imre kiskorú fiát megkoronáztatja s ezzel végleg elütné őt a koronától. A viszályok tehát nemhogy szűntek volna a testvérek között, hanem még jobban elmérgesedtek. A béke, mely a pápa közvetítésével jött létre közöttük, csak látszólagos volt és úgy látszik, csupán fegyverszüneti jelleggel bírt. Endre mellett ott volt aztán felesége, merániai Gertrúd, ez a nagyravágyó erőszakos jellemű asszony, aki minden befolyását arra használta, hogy Endre számára szerezze meg bármi úton-módon a magyar koronát. Így aztán ugyanazok a pártoskodások, melyek Imre uralkodása elején dúlták az országot, uralkodása második szakában is szüntelenül veszélyeztették a nemzet nyugalmát.

Imre részt vett a Fülöp és Ottó német ellenkirályok közötti háborúban, mint az utóbbinak a szövetségese. A pápa felhívására adta meg Ottónak a segítséget, de mialatt külföldön volt elfoglalva serege, itthon Endre újra felhasználta az alkalmat az ellene való fellázadásra. Mihelyt értesült Imre az állapotokról és arról, hogy nemcsak Imre, hanem a bolgár Ivanics fejedelem részéről is veszedelem fenyegeti, nyomban sereget gyűjtött s megindult Endre ellen.

A főurak közül igen sokan, mikor látták Endre erejét, elárulták Imrét és titokban öccséhez pártoltak. Imre ilyenformán szinte sereg nélkül maradt, de elhatározta, hogy a legvégsőt is megkísérli.

A Dráva körül állott ekkor a két sereg.

Imre parancsot adott csekély számú híveinek, hogy ne kövessék őt s ezután még a fegyverét is eldobta s csupán egy vesszőt vett a kezébe, mellyel egyenesen öccse táborába indult. És amikor odaért, bátor hangon, parancsoló méltósággal mondta a körülállóknak:

„Meglátom, ki merészeli kezét felemelni felkent királya ellen!”

A meglepett Endre-pártiakat annyira lenyűgözte ez a jelenet, hogy nem mert senki sem a király ellen támadni, maga Endre sem, kit a király kézen fogott s kivezetett a táborból. Aztán átadta embereinek, hogy Keve várába szállítsák. Endre feleségét Gertrúdot pedig Németországba száműzte. Endre elfogatása után a monda szerint a sereg megadta magát a királynak és hűséget esküdött neki. Nem valószínű, hogy ez a jelenet megtörtént vagy éppen így történt volna meg, de a hagyományban annyira belegyökerezte magát, hogy még a legkomolyabb és leghitelesebb történeti művek is hivatkoznak reá.

Imre most Ivanics bolgár fejedelem ellen vezette hadait, aki még a Fülöp elleni háború alkalmával fellázadt ellene. A pápa közbenjárására azonban abbahagyta a hadjáratot, de viszonzásul ő is igénybevette a pápa szívességét, nevezetesen arra nézve, hogy egyezzék bele fiának, Lászlónak megkoronázásába. A pápa készséggel teljesítette Imre óhaját s 1204-ben László Magyarország királyává koronáztatott. Imre ekkoriban sokat betegeskedett már és egészen eltöltötte lelkét a halál után bekövetkezhető válságok gondja. Tudta jól, hogy Endre nem fogja nyugodtan tűrni László királyságát, azért, hogy fia számára az uralkodást biztosítsa, Endrét kibocsátotta fogságából és a kiskorú László gyámjává és az ország kormányzójává nevezte ki. Ezen intézkedése után nemsokára meghalt.

A koronázási ünnepély alatt a kiskorú László király képviseletében Imre király tette le a fogadalmat az ország törvényeinek megtartására és arra, hogy a római szentszék és a magyar egyház érdekeit mindig szívén fogja viselni. A pápa viszont rajta volt, hogy Endre a király végakaratának megfelelően kormányozza az országot és a kiskorú király jogait tiszteletben tartsa. Egy ideig a pápa ezen érdeklődése az ország ügyei iránt Endrét a törvényes úton tartotta, de mihelyt felesége, Gertrúd is visszaérkezett Németországból, az állapotok megváltoztak.

A nagyravágyó és összeférhetetlen Gertrúd ugyanis Imre feleségével, Konstanciával kezdte éreztetni hatalmát és Endrét is egyre izgatta ellene. Konstancia csakhamar belátta, hogy sem ő, sem a királyfi nincs biztonságban a mindinkább Gertrúd befolyása alá kerülő Endre erőszakosságai miatt, ennélfogva László királlyal az osztrák Leopold herceghez menekült Bécsbe. Már úgy volt, hogy háború tör ki Leopold támogatása mellett László és Endre között, midőn a kiskorú király alig félévi uralkodás után meghalt. A háború oka váratlan halálával megszűnt s László holttestét a székesfehérvári sírboltba szállították és nagy ünnepség között temették el. Anyja nem tért többé vissza az országba, három év múlva nőül ment II. Frigyes császárhoz.
(Forrás: Tolnai Világtörténelme)