Kálmán uralkodásának legnevezetesebb eseményét Dalmácia meghódítása alkotta, mert ezáltal Magyarország nemcsak területi nagyobbodáshoz, hanem tengerparthoz is jutott, ami kereskedelmének fellendítésére nagy befolyással volt, illetőleg lehetett volna. Velence, melyre nézve kereskedelmi szempontból életkérdés volt a dalmát partok bírása, szívósan harcolt Kálmán ellen, kinek nagyobb ereje előtt azonban végtére is meg kellett hátrálnia.

Kálmán halála Velencében újra aktuálissá tette a dalmát partok ügyét s midőn arról értesültek, hogy az erőskezű Kálmán helyett a zsarnoki hajlamú, szeszélyes és ekkor még gyermekifjú II. István áll velük szemben, nyomban megkísérelték a tengerparti városok és a dalmát partok visszafoglalását. A hadjárat kezdetben sikerrel járt, de a magyar seregnek sikerült a foglalások nagy részét hamarosan visszavennie, minek megtörténte után Magyarország és Velence öt évre békét kötött oly feltétellel, hogy Zárán és a szigeteken kívül egész Dalmácia a magyar király birtokában marad.

A következő év folyamán II. István a csehekkel, majd Leopold osztrák herceggel keveredett háborúba. Leopold hadaival több ízben betört az országba, míg végre pár év múlva egyezség jött létre közöttük, melyet Istvánnak Leopold unokahúgával, Adelhaiddal való házassága még inkább megerősített. A csehekkel való viszonya is bensőbbé lett, különösen mióta Szobieszláv lett Csehország ura, kivel szövetséget kötött. István 1127-ben újra háborús bonyodalmakba keveredett. Oroszországban ugyanis Wladimir és Ratiszlav fejedelmek háborút folytattak egymással a hatalom elnyeréséért. Wladimir Istvánhoz folyamodott segítségért, aki egy sereggel meg is indult támogatására.

A főbbeknek azonban nem tetszett, hogy István olyan hadikalandokra fecsérli az ország erejét, miből a nemzetre semmi haszon nem származik s emiatt kedvetlenül követték a királyt. Przemisl megvétele után István Kijev alá akarta vezetni a magyar sereget, de ez ellen már erélyesen tiltakoztak a vezetők, kiknek megbízásából a Pázmán nemzetségéből származó „Kozma úr” kijelentette, hogy a haszontalan kalandozásban nem hajlandók tovább részt venni.

István a lázadó urakkal szemben egyelőre semmit sem tehetett. Visszafordította seregét, de mihelyt hazaért, egymásután kivégeztette a lázadókat, kiknek szövetségeseit és rokonait annyira elkeserítette kegyetlenségeivel, hogy elhatározták letételét. De István a pártütők két vezérét, akik, úgy látszik, a koronára aspiráltak, elfogatta s az egyiket száműzte, a másikat lefejeztette.

Ez a lázadás Álmos személyére terelte a király figyelmét. Álmos ez időben Görögországba menekült, István tehát némi valószínűséggel következtethette, hogy a lázadásban az ő keze is benne volt. Követeit nyomban elküldte Görögországba és Álmos kiadatását követelte. Mikor pedig a görög császár nem teljesítette kívánságát, hadat indított ellene. A készületlen császárt 1128-ban megtámadta és országát Filippopolig feldúlta. A következő évben azonban a görög császár aratott győzelmet, de mikor serege a gazdag zsákmánnyal visszatért, a magyarok átkeltek a Dunán és Branizovát bevették. Álmos időközben bekövetkezett halála aztán megszüntette az ellenségeskedéseket. Sőt István miután betegsége elővette és mindegyre nagyobb mértékben elhatalmasodott rajta, felhagyott Álmos és fia, Béla iránt táplált gyűlöletével. Álmos, holttestét Magyarországba hozatta és Székesfehérváron temettette el, mikor pedig értesült Vak Béla életben létéről, nagy örömében, hogy a trón nem fog idegenek kezére szállani (neki nem voltak gyermekei), Tolnán fejedelmi udvart rendezett be számára és őt nevezte ki utódául.
(Forrás: Tolnai Világtörténelme)