Az ország érdeke megkívánta, hogy a helyreállított rend állandósítására törvények alkottassanak, melyek az egyházi és társadalmi élet további fejlődését biztosítsák. László uralkodása idejéből két, némelyek szerint három törvénykönyv maradt fenn, melyek a tizenegyedik századbeli társadalom viszonyait markáns vonásokkal jellemzik. Amennyire a törvények rendelkezéseiből megállapítható, a büntetések célja az elrettentés s ezáltal a rend megszilárdítása.

László törvényei jóval szigorúabbak, mint Szent Istvánéi. A büntetések nemei között a pénzbírságon, szabadságvesztésen, kipellengérezésen kívül az akasztófa, testcsonkítások, a kéz, orr, fül levágása, megvakítás, fejvétel is szerepelnek. Még az olyan jelentéktelen bűnt is, mint például a tyúklopás, a kár megtérítésén kívül az egyik szem kiszúratásával sújtották. László törvényeinek szigorú, mondhatni kegyetlen rendelkezéseiből az tűnik ki, hogy az állam mindenekelőtt a magántulajdon szentségét akarta biztosítani. És evégből a lopásra vonatkozó intézkedései a legirgalmatlanabbak. Itt nincs kivétel úr és szolga között legfeljebb némely esetekben, de általában véve a bűnös egyforma szigorral bűnhődik.

Hogy az elnézés vagy visszaélés eleve ki legyen zárva, a törvény gondoskodik nemcsak a bűnösök, hanem a bírák büntetéséről is. Az olyan bírák például, kik a tolvajokat nem ítélték orrának levágására vagy kézcsonkításra, vagy nem akasztatták fel, vagyonuk elvesztése mellett rabszolga sorba helyeztettek.

Későbbi törvénykönyvében, mely 1092-ben kelt, művelődéstörténeti szempontból figyelemre méltó a pogány vallást követőkre vonatkozó pont, mely így szól:

„Aki a pogány szertartás szerint áldoz a kutaknál, vagy fáknál, forrásoknál és kőszálaknál hoz áldozatot, bűnét egy ökrön váltja meg.”

Úgy látszik, hogy ebben az időben a pogány kultusz már csak szórványosan jelentkezik a magyarságnál, éppen ezért már nem is volt szükség a legszigorúbb rendszabályokat alkalmazni a pogányok ellen. Művelődési szempontból figyelemreméltó a házasságtörés büntetése is. A törvényben arról egy szó említés sincs, hogyha a férfi követte el a házasságtörést, mi a büntetése érte. Nemcsak valószínű, hanem bizonyos, hogy a férfit megóvta a törvény minden következménytől, kivéve azt az esetet, mikor a férfi erőszakot követ el, mert akkor pénzbírságot köteles fizetni.

A házasságtörő nőt meg is ölheti a férj a törvénykönyv szerint.

A férjnek tehát jogában volt feleségét minden következmény nélkül megölni, sőt a törvény annyira védi a férj érdekeit, hogy abban az esetben, ha igazságtalanul ölte meg feleségét mindössze dorgatóriummal vagy pénzbírsággal sújtja. Intézkednek László törvényei a tizenegyedik század perditáinak, a bukott nőknek a helyzetéről is. A törvény őket a boszorkányokkal helyezi egy sorba, midőn így rendelkezik:

„Szabad személyek és boszorkányok fölött a püspök ítél”

Új dolog László törvényeiben az istenítéleti módszer alkalmazása, vagyis a bűnösöknek tűz és vízpróba alá való vetése, melyről a korábbi magyar törvények nem tudtak. A próba végrehajtására a törvény ezeket rendeli:

„A tűz vagy vízpróbánál legyen mindig jelen három esküdt tanú, hogy akár a vádlottnak ártatlanságát, akár pedig a bűnösnek vétkét be lehessen bizonyítani. A pap két pénzt kap a tűzpróba s egyet a vízpróba után.”

László törvényeiből tudjuk azt is, hogy Magyarországon a papok, házasságának kérdése ebben az időben már szabályozás alá került s azon az átmeneti ponton állt, mikor nemsokára kimondják a papok nőtlenségét. Nyugaton a papi nőtlenség már előbb megkezdődött. VII. Gergely pápa már 1074-ben egyházi átokkal sújtotta a házas papokat, de Magyarországon még a házas rendszer divatozott, csakhogy a törvény azt az állapotot követelte, ami ma a görög katolikusoknál van, hogy a papok csak hajadont vehettek el és az első házasság után, ha a nő meghalt, másodszor nem házasodhattak. Ha ellenben a pap megszegte a törvényt s özveggyel vagy női rabszolgával élt együtt, megbüntették és pedig az utóbbi esetben olyan módon, hogy a rabszolganőt eladták, az eladási ár pedig a püspök pénztárába folyt. A mai embert közelebbről érdeklő esetekre nézve ezeket tartalmazzák László törvényei. Leginkább kifejezésre jut bennük a tulajdonjog biztosításának elve és a királyi és egyházi hatalom megerősítése.

Lászlót uralkodásának utolsó éveiben azok a tervek foglalkoztatták, melyek a Szentföld megvétele érdekében intézett keresztes hadjáratok vezetésére irányultak. Magyarországon ekkoriban több ízben vonultak át keresztes hadak s midőn II. Orbán pápa a keresztény fejedelmeket felhívta az iszlám elleni keresztes hadjáratra, a nyugati fejedelmek egyértelemmel Lászlót választották meg vezérnek. László éppen a húsvéti ünnepeket töltötte bodrogi udvarában, mikor a követek közölték vele a nyugati fejedelmek határozatát. Nagy örömmel fogadta a megbízatást s komoly készülődéseket tett a hadjárat vezetésére, de kedvelt tervét, mellyel a kereszténység ügyének akart szolgálni, már nem valósíthatta meg. Ebben az időben már meglehetősen elöregedett a nagy király. Az öregkorral együtt járt természetesen a törődöttség és a gyakori betegeskedés. Végre aggasztó mértékben betegeskedni kezdett s 1095 július 29-én meghalt. Holttestét Nagyváradon temették el abban a székesegyházban, melyet ő alapított.

Szent László halálát egyetlen leánya, Piroska, Komnenosz János görög császár felesége siratta és a nemzet, mely három éven keresztül gyászolta a kiváló fejedelmet. Holttestéhez pedig Nagyváradra évek múlva is áhítatosan zarándokoltak. Az egyház nemsokára kiváló érdemeiért a szentek sorába iktatta. A hagyomány, a költészet és művészet pedig évszázadokon át olyan szeretettel fordult alakjához, hogy a magyar nép szívében ma is azzal az elevenséggel él, mint évszázadoknak előtte.
(Forrás: Tolnai Világtörténelme)