Béla halála után a nemzet a daliás László herceget választotta királyául. Benne találta fel a nemzet azt az uralkodót, kiben a nemzeti erények legtökéletesebben egyesültek. A krónikák már herceg korában való szereplését rendkívül rokonszenvvel adják elő. Minden tettét nagy szeretettel jegyezték fel s szívesen iktattak életébe csodálatos legendákat. László személyében megtalálta a nemzet végre a várva-várt királyt, aki mindenképpen az uralkodásra termett. A Bécsi Képes Krónika így jellemzi őt:

„Úgy tündöklött ő, miként a hajnali csillag a köd közepében, elűzvén a komor sötétséget és amint a hold ragyog holdtölte idején, vagy amiképpen a nap fénylik, akképpen fénylett ő népe között!”

A hagyományok szellemi és testi tulajdonságokra nézve egyformán kiválónak rajzolják őt. Hatalmas, erős és emellett daliás férfi, aki egy fővel magasabb társainál és harcokban a legvitézebb. Ilyen embert várt már évek óta a magyarság a királyi székre s László egyrészt legendás vitézségével és nemzeti politikájával, másrészt vallásos érzésével harmóniába hozta a kereszténységet a nemzeti törekvésekkel, úgyhogy az a hatalmas reform, melyet Szent István az ország átalakítására indított, alatta válik szilárddá és befejezetté.

A nemzet függetlenségét azonban a pápával szemben is biztosította. Mikor engedett a nemzet közóhajának és a trónt elfoglalta, mielőtt a pápa beleegyezését kérte volna, előbb megkoronáztatta magát. S csak a koronázás után jelentette, hogy készséggel akar a szentszéknek engedelmeskedni. A pápa azonban nem tartotta elég világosnak és határozottnak László ezen nyilatkozatát. Felszólította tehát őt, hogy fejezze ki magát érthetőbben, azaz mondja ki nyíltan, hogy elismeri a pápaság hűbéri jogát Magyarországra. De nem ért célt vele, mert László nem volt hajlandó nyilatkozatokat tenni, a pápa pedig később belátta, hogy Lászlóban a kereszténység legönzetlenebb támaszát bírja Magyarországon, ennél fogva nem követelte többé a hódolatot tőle.

Salamonnal való viszonyát úgy rendezte, hogy a bukott királynak holtig tartó királyi ellátást ígért. Salamon elfogadta az ajánlatot, de már egy év múlva megbánta beleegyezését s László megbuktatására törekedett. László most elfogatta és Visegrád várába záratta, hol 1083-ig maradt, mikor a Szent István és Szent Imre szentté avatásának ünnepén a főpapok befolyására egy napra szabadon bocsátotta.

VII. Gergely pápa ugyanis István királyt és fiát a szentek sorába vétette. Magyarországon ennek alkalmából nagy ünnepségek folytak. Ámde hiába akarták – mondja a legenda – a szent király sírkövét és koporsóját felnyitni semmi erővel nem bírtak hozzáférni, mit a papok arra magyaráztak, hogy amíg Salamon börtönben van, István koporsója nem fog felnyílni. László erre szabadon bocsátotta Salamont erre a napra, aki szintén részt vett az ünnepélyen. És csodálatos módon mihelyt Salamon börtönét elhagyta, Szent István koporsója is megnyílt.

A jelenvoltak úgy találták, hogy a szent király jobbkeze egészen ép állapotban maradt meg, minélfogva László óhajára kivették a koporsóból, s mint szent nemzeti ereklyét kegyelettel őrizték. Később a szent jobb tiszteletére László Bihar vármegyében a Szentjobb-apátságot alapította, melynek kötelessége volt a templomban a nemzeti ereklyére ügyelni.

Salamon nem tudott beletörődni ezután sem sorsába. IV. Henrikhez szökött s miután tőle segítséget nem nyert, a moldovai kunokhoz folyamodott támogatásért. Kutesk kun fejedelemnek megígérte, hogy leányát nőül veszi, Erdélyt pedig neki adja, ha segíti őt László ellen. A kunok be is törtek az országba, de úgy őket, mint később a besenyőket László keményen megverte, úgyhogy Salamon az események színteréről innen kezdve már egészen eltűnik. A krónikák szerint remeteségre adta magát s ezen állapotában egy alkalommal László udvarában is megjelent, de nyomban el is tűnt, mikor azt vélte, hogy felismerték. Állítólag Póla mellett, mint remete fejezte be életét. A krónikák és legendák szerint a nyugtalan király mint remete egy sziklabarlangban húzódott meg és hányatott életét teljes elhagyatottságban fejezte be.

László a kunokkal és besenyőkkel való harcok után Horvátország ellen vezette hadait, hogy testvére, Ilona hercegnő jogainak érvényt szerezzen. Ilona, Béla király leánya ugyanis férjhez ment Zvojnimir nevű horvát zsupánhoz. Ennek elhalálozása után a fejedelemnőt birtokában egy István nevű főúr háborgatta, aki a fejedelmi birtokok nagy részét is elfoglalta. Ilona segélykérésére László unokaöccsével, Álmos herceggel 1091-ben megjelent horvát földön és az országot egészen a dalmát tengerpartokig elfoglalta és a magyar koronához csatolta. Miután a magyar törvényeket itt is meghonosította s később a zágrábi püspökséget alapította, Álmost Horvátország vezérévé nevezte ki. Maga sietve visszatért Magyarországba, melyet a kunok újabb betörése ellen kellett megvédelmeznie. László a horvátországi hadjárat után sietve indult a kunok ellen. A Temesnél utolérte s megverte őket. Az életben maradottak kénytelenek voltak a keresztény vallást felvenni. Ezeket László a hagyományok szerint a mai Jászságban telepítette le. Csakhogy a Moldovában barangoló kunok az Aldunánál megint betörtek. De ezúttal is rosszul jártak, mert László sietve a Vaskapunál termett s egész seregüket szétverte. A véres csata hevében László párviadalban ölte meg Ákos kun vezért.
(Forrás: Tolnai Világtörténelme)