A mogyoródi ütközet eldöntötte a királyság sorsát. Salamon bukott ember lett, aki legfeljebb egy nagy győzelem árán juthatott volna ismét a trónra. Ezt akarta tehát most megkísérelni, midőn sógorához, IV. Henrik német császárhoz fordult segítségért s az országot hűbérül ajánlotta fel neki támogatása fejében. Géza és László ezalatt Székesfehérvárra siettek, hogy onnan tegyenek rendelkezéseket a határ megerősítésére és a hadak szervezésére, mert tartani lehetett attól, hogy IV. Henrik szó nélkül nem fogja tűrni sógora elűzését.

Henrik már tavasszal be akart jönni az országba, de országa ügyei éppen akkor, mikor már útrakészen állt, visszatartották. Később aztán, úgy látszik, fontolóra vette a dolgot, de ekkor Salamon ajánlatai ösztökélték a megindulásra. A hercegek Henrik ellen azt a haditervet követték, melyet III. Henrik ellen Béla alkalmazott teljes sikerrel.

Mindent felégettek serege elől, ők maguk a Duna egyik szigetére húzódtak. Henrik így érkezett meg hadával a Vág vidékére, honnan Salamon három dandárral Nyitra megvételére indult, mert e vár harcosai okozták a mogyoródi ütközetben legtöbb kárt seregének. Bátor Opos, aki ide is elkísérte, hatalmas erejével több ízben kitűnt itt is, eredményt elérni azonban nem tudtak, úgyhogy Salamon győzelem nélkül tért vissza Henrik táborába. A németek között a hatalmas erejű Bátor Opos nagy csodálkozást keltett. Mikor Henrik elébe vezették, a német császár érdeklődéssel tudakolta:

„Van-e sok ilyen vitéze Gézának és Lászlónak?”

Salamon egész naivul bizonyos nemzeti büszkeséggel válaszolta:

„Van sok, van ennél még jobb is.”

Henrik császár erre így felelt:

„Ha így van, sógor, ilyen vitézek ellen nem is foglalod vissza többé az országot!”

Kijelentette aztán, hogy visszamegy, mert nincs célja a hadakozásnak. Különben is az eleséghiány és a táborában kitört ragály nagyon elsanyargatták seregét. Anélkül tehát, hogy valami dicső dolgot művelt volna, kivonta hadait az országból. Magával vitte Salamon feleségét, Juditot is, kinek a háborús viszonyok között nem volt biztonsága az országban.

Salamon elhagyatottságában a pápához fordult segítségért, de támogatás helyett VII. Gergely szigorúan megdorgálta, amiért hűbérül merte ajánlani Henriknek az országot. Csak ekkor és miután a pápa jóindulatát tapasztalta, határozta el magát Géza arra, hogy megkoronáztatja magát. A koronázás 1075-ben ment végbe, de a pápa ekkor feltételeket kötött elismeréséhez, nevezetesen azt, hogy ismerje el az országra a pápaság főhatóságát. Géza azonban nem akarta az országot semmiféle hatalomtól függési viszonyba hozni, nem tárgyalt többé a pápával, hanem a görög császárhoz, Dukász Mihályhoz fordult elismertetésért, kivel második felesége révén rokonságban állott.

A nyughatatlan Salamon, miután sehonnan sem kapott segítséget, most maga próbált szerencsét. Pozsony és Mosony környékén iparkodott az ellenállást szervezni. László azonban ostromzár alá fogta. Géza ekkor már kezdett azzal a gondolattal foglalkozni, hogy lemond a trónról vagy legalább is megbékül Salamonnal. A maga jószántából és az esztergomi érsek ajánlatára is kereste az összeköttetést Salamonnal, kivel meg is egyezett volna, ha a halál időközben, alig háromévi uralkodás után el nem ragadja.

A jóindulatú, nemes szándékú és lovagias jellemű királyt két fia, Kálmán és Álmos és egy leánya, Zsófia gyászolták a nemzet egyetemes részvételével. Vácon temették el a Szent Szűznek áltata emelt templomában
(Forrás: Tolnai Világtörténelme)