Az Anjou-házból származó magyar királyok alatt a magyar nemzet hatalmas léptekkel haladt előre. Róbert Károly uralkodásának egyetlen foltja Zách Felicián családján való kegyetlen bosszúállás. Róbert Károly uralkodásának másnemű tényeivel azonban rajta volt, hogy ezt az igaztalan eljárását az utókorral feledtesse. Alatta a magyar nemzeti állam megerősödve és szinte újjászületve bontakozott ki az előbbi időszakok zavaraiból s mikor meghalt, olyan örökös kezében hagyta az országot, kinek dicsősége évszázadokon keresztül beragyogta a magyar történelmet.

Alighogy Róbert Károly elhunyt és temetése országos gyász keretében végbement, pár nap múlva idősebb fiát, a tizenhat esztendős Lajos herceget a rendek ünnepélyesen megkoronázták. Egyike lett Lajos király a legkiválóbb magyar uralkodóknak, kik valaha az ország trónján ültek. A nemzet elismerésül a „Nagy” melléknevet adta neki, melyet ő mindenképpen megérdemelt. Mint embert a legkiválóbb tulajdonságok jellemezték. Szívén viselte az ország érdekeit s azon volt, hogy az államrendet megerősítse s a kultúra terén is felvirágoztassa országát.

Szent László királyt választotta mintaképül, kinek követésére mindjárt uralkodása elején fogadalmat tett az elhunyt király hamvainál, hogy elhatározását ott a királyi hamvak közelében is megerősítse. A nemzet rokonszenvét nyerte meg ezen tettével s országszerte a legnagyobb bizalommal és szeretettel voltak eltelve személye iránt.

Növelte Lajos népszerűségét ugyanekkor az az intézkedése is, mellyel az ország pénzügyeinek és a törvényeknek rendezéséhez fogott. Még trónra lépésének évében történt, hogy az erdélyi szászok, kiket az erdélyi vajda olyan adóra akart kényszeríteni, melynek fizetésére kiváltságleveleik őket nem kötelezték, fellázadtak. A mozgalom nem ölthetett azonban nagyobb arányokat, mert Lajos király gyorsan Erdélyben termett és anélkül, hogy fegyveres erőszakot alkalmazott volna, a szászokat a béke útjára térítette.

Lajos királyt nemsokára a nápolyi ügyek vették igénybe, melyek több ízben provokálták az ő beavatkozását. A nápolyi király, Károly abban egyezett meg Róbert Károllyal, hogy halála esetén a nápolyi királyság leányára, Johannára és Róbert Károly fiára, Endrére száll. Róbert Károly ennél fogva eljegyeztette fiát Johannával és a nápolyi udvarban hagyta, hogy megismerkedjék leendő országa viszonyaival.  Azonban Károly király a végrendeletét környezetének befolyása alatt nemsokára megváltoztatta s mivel mind Endre, mind Johanna ekkor meg csak tizenhat évesek voltak, úgy intézkedett, hogy a kormányt csak huszonkét éves korukban vehessék át, addig pedig az özvegy királyné és a melléje rendelt tanácsosok kormányozzanak.

Ámde a király halála után a nápolyi udvar mindenképpen arra törekedett, hogy Endre és Johanna között viszályt teremtsen és Endre királyi jogait megsemmisítse. Ezt a célt nem is volt nehéz elérni azokkal az eszközökkel, melyeket az erélytelen Endre ellen alkalmaztak. Úgy látszik különben, hogy Endre és Johanna között mélyebb szerelmi viszony nem volt, mert Johanna csakhamar olyan buja életre adta magát, hogy emiatt Endre több ízben szemrehányásokat tett neki.

De Johanna viselkedésén ezek a szemrehányások semmit sem változtattak. Mellette egy hatalmas párt állott, mely a pápa segítségére is támaszkodva kivitte, hogy őt nem sokkal Károly király halála után megkoronázták. De csakis őt, Endre nélkül, kinek a helyzete a nápolyi udvarban egyre elviselhetetlenebbé vált.

Az udvar kegyencei és különösen Valois Katalin tarentói hercegnő, kinek kezeiben az intrikák összes szálai egybefutottak, minden eszközzel arra törekedtek, hogy Johannát, aki vére szilajságánál fogva is minden erőszakosságra hajlamos volt, egészen elidegenítsék Endrétől. A tehetetlen és védelem nélkül álló Endre aztán csakhamar olyan helyzetbe jutott, hogy rosszabb dolga volt a nápolyi udvarban, mint a legutolsó cselédnek. A krónikások szerint még arra sem volt joga, hogy ruhát csináltasson magának, ha előbb Johanna engedelmét nem kérte.

A nápolyi intrikáknak hírére Lajos király édesanyját, az özvegy Erzsébet királynét küldte Nápolyba a viszályok elintézésére. Erzsébet fényes kísérettel érkezett meg Nápolyba s pár heti ott időzés után maga is tapasztalta, hogy az udvari cselszövényekről elterjedt hírek csöppet sem túlzottak. Endrét olyan mellőzött helyzetben találta, hogy rögtön elhatározta Magyarországba való visszahozatalát. A nápolyi udvar nagyon megrémült Erzsébet ezen tervétől. Tudták jól, hogy Endre hazavitele súlyos következményekkel fog járni, mert Lajos király nem hagyja bosszulatlanul az öccsén esett méltatlanságot, ennélfogva taktikát változtattak és a legnagyobb nyájasságokkal és hízelgésekkel vették körül Erzsébetet, csakhogy elhatározása megmásítására bírják. Nem csak Johanna, hanem különösen Valois Katalin is minden eszközt felhasznált arra, hogy Erzsébetet kitűzött céljától eltántorítsák.

Valois Katalinnak, akit konstantinápolyi császárnőnek neveztek, két fia volt: Tarentói Fülöp és Lajos herceg, kiket koronához szeretett volna juttatni, hogy nagyravágyó céljait általuk elérje. Miután a nápolyi királyság elnyerésében Endre volt az akadály, őt igyekezett Johanna által megutáltatni, hogy házasságuk felbontása által Johannát fiával, Fülöp herceggel vétesse el. Másik fiával, Lajossal pedig az volt a terve, hogy vele Johanna húgát, Máriát véteti el s ezáltal a kalábriai hercegséghez juttatja. Ezen tervek azonban egyszerre romba dőltek volna, ha Erzsébet Endrét magával viszi, és ezzel felhívja Lajos király figyelmét azokra a botrányos állapotokra, melyek a nápolyi udvarban folynak.

Johanna most egészen megváltozottnak mutatta magát Endre iránt. Színésznői alakoskodással szenvelegte a szerelmet, nagy odaadást tanúsított s különösen Erzsébet királynénak a kegyeit kereste. Ugyanígy tettek szövetséges társai is. A célt aztán rövid idő alatt elérték. Erzsébet lemondott Endre hazaviteléről s egyelőre a Magyarországba való utazásról is. Miután a pápa jogot formált Nápoly trónjához, Erzsébet mindenekelőtt a pápához küldötte követeit Avignonba azzal a kéréssel, hogy egyezzék bele Endre megkoronáztatásába. Nagyon nehezen ment a dolog. VI. Kelemen pápa egy ideig különféle kifogásokat tett s csak akkor mutatott engedékenységet, mikor a követség negyvennégyezer girát ígért adományokra. A pápa Endrét végül felruházta a királyi címmel s tudatta vele, hogy bizonyos feltételek teljesítése ellenében koronázása elé sem gördít akadályokat.

Erzsébet bízva a pápa ígéretében és a Johanna megváltozásában, miután Endre királyi jogait biztosítva látta, visszatért Magyarországba. Endre ismét egyedül maradt a nápolyi udvarban, hol anyja távozása után egyszerre a régi kerékvágásba zökkent minden. Johanna éppen olyan rideg és szívtelen lett iránta, mint azelőtt. Valois Katalin pedig egyre szőtte az intrikákat ellene, miközben őt is az a kellemetlen kiábrándulás érte, hogy Mária hercegnőt, akit titokban Lajos fiának szánt, Durazzoi Károly megszöktette s nemsokára a pápa beleegyezésével házasságra is lépett vele.

Ezalatt Erzsébet királyné és Lajos király egyre várták a koronázási rendelet kibocsátását. A pápa azonban folytonosan halasztotta, hiszen a nápolyi udvar összes számottevő tagja, élükön Johanna királynővel, mind abban mesterkedtek, hogy a koronázási rendelet minél később jusson el Endre kezeihez. Nyilvánvaló volt, hogy az udvar minden törekvése Endre koronáztatásának meghiúsítására irányult, másodsorban pedig Endre gyötrésére. Johanna az udvari méltóságokat Endre leghalálosabb ellenségeivel töltötte be, a hitvesi hűséggel pedig annyira nem törődött, hogy ezúttal Valois Katalin ifjabbik fiával, Lajos herceggel udvaroltatott magának. Sem Johanna, sem környezete nem ismerték többé az erkölcsi korlátokat. Olyan féktelen élet tombolt Johanna kastélyában, hogy a királyi udvarról a legrosszabb hírek jártak szerte a nép között.

Endrével szemben most már minden tartózkodásukat félretették. Gúnyolták, sértegették, ármánykodtak ellene s még az a híve is, aki úgy mutatta, hogy az ő pártján áll s akit Endre éppen emiatt a legjobban szeretett, Durazzói Károly is titokban egyre azon működött, hogy a pápa minél később adja ki az Endre megkoronázására vonatkozó dekrétumot. Endre azonban bizalmas értesítést kapott, hogy nemsokára a koronázási engedélyt meg fogja nyerni s efölötti örömében felhagyott eddigi tartózkodó magaviseletével és egy tornajátékra állítólag olyan zászlót vitt magával, melyre bárd és hurok volt festve. Ez a célzás rendkívül megfélemlítette Endre ellenségeit s nehogy magukat bosszújának kiszolgáltassák, elhatározták, hogy elteszik láb alól.
(Forrás: Tolnai Világtörténelme)