Az a két erő, mely Géza, de különösen Szent István óta folytonosan küzd egymással, összecsap Béla uralkodása kezdetén is. A pogánysághoz szító konzervatív magyarságnak és a nyugati kultúrát pártoló haladóknak a harca, mihelyt forradalmi állapotok vannak az országban, nyomban kitör. Ezideig a pogány lázadások Szent István óta minden uralkodó alatt kitörtek.

A két világfelfogás összecsapott Béla alatt is, mert a konzervatív elemek, habár ekkor már kisebbségben voltak, nem mondtak le arról a reményről, hogy a régi állapot egykor még visszatérhet. Béla uralkodása elején a magyarságnak az a rétege, amely nem tudott megbarátkozni az új viszonyokkal és főként az új viszonyok között szerephez jutó lelkiismeretlen emberek visszaéléseivel, egyre visszasírja a régi időket s újabb kísérletet tesz az új rendszer megsemmisítésére.

Az uralkodó állapotokkal elégedetlen elemek az erdőkben, ligetekben, folyók partjai mentén húzódnak meg s megint pogány módon áldoznak isteneiknek, mialatt a nyugati magyar a templomot járja és a keresztény Isten és szentjei segítségéért fohászkodik.

Béla nem maradhatott közönyös ezen vallási küzdelmekkel szemben s miután a lakosság nagy része a kereszténységet vallotta, nem foglalhatott másként állást, minthogy a kereszténység mellé állott.

Az igazi uralkodó bölcsességével ítéli meg Béla a körülötte végbemenő eseményeket s mind a két hadakozó pártnak megtesz annyit, amennyit a közbékesség érdekében méltányosnak vél. Egyfelől általános kegyelmet hirdet mindenki számára, kik az utóbbi évek küzdelmeiben részt vettek és Endre és Salamon párthíveire is kiterjeszti uralkodói kegyelmét. Másfelől mindazokat a törvénytelenségeket, melyek Péter uralkodása óta, különösen a nép kizsákmányolására történtek, nevezetesen az adók egy részét megszünteti és a kormányt érdemes emberek kezére bízza. De ennél a pontnál aztán meg is áll.

A lázongó tömegek erőszakossága által nem engedi magát befolyásoltatni s midőn Székesfehérvárott, hova az ország ügyeinek rendezésére tanácskozást hirdetett, Vata fia, János a lázadók élén a pogány vallás elismertetését követeli, egy pillanatig sem habozik, hanem fegyveres erővel vereti szét a lázongókat.

Egyik krónika tudósítása szerint a nép vezérei „magas állványokról” bujtogattak az új vallás ellen, a nép pedig nagy tetszéssel jutalmazta beszédüket.

A lázadók, úgy látszik, népgyűléseket tartottak és az izgató beszédek, szónoklatok hatása alatt szervezték a népet, mely szívesen hallgatott rájuk, hiszen az ő bajait tolmácsolták. Küzdelmük azonban Béla alatt is kudarccal végződött, sőt ez volt az utolsó nagyobb lázadás a kereszténység ellen, mert a következő időkben, habár a pogányság hagyományai nem vesztek ki, szervezett mozgalmakkal már alig találkozunk.

A belső rend helyreállítása után az ország jólétének előmozdítására fordította Béla idejét. A vásárok napját rendezte, jó pénzt veretett, a mérlegeket szabályozta, úgyhogy a krónika feltűnően túlzó jelentése szerint valóságos eldorádói állapotokat teremtett az országban, hol a „szegények meggazdagodtak, a gazdagok pedig dúslakodtak.”

Nem valószínű az ilyen óriási arányú föllendülés egy-két rövid esztendő alatt. De nem is kell szó szerint venni a krónika tudósítását, melyben nem egy-egy részlet, hanem a lényeg a fontos. Ebből pedig azt következtetjük, hogy Béla tevékeny gazdasági politikát iparkodott kifejteni a nép anyagi felvirágoztatása érdekében. Ezen intézkedései közben tekintettel volt a Salamon királysága érdekében várható külső támadásokra is. Miután béketörekvéseinek nem lett sikere, szövetségesek után nézett s megtámadta az osztrák Ernő herceget, ki Salamon királyt a maga oltalma alá helyezte. Béla nem vett részt személyesen a háborúban s ennek lehet leginkább tulajdonítani, hogy vezérei a csatát a határon elveszítették s másodszor sem tudtak sikert aratni, mikor az osztrák herceg Magyarországba tört és elfoglalta Mosony várát. A háború azonban nem sokáig tartott, mert a hagyomány szerint, midőn a király Dömsödön az ország dolgairól tanácskozott, a ház beomlása, más adat szerint a trón összeomlása következtében súlyosan megsebesült s rövid idő múlva meghalt.
(Forrás: Tolnai Világtörténelme)