Kézai Simon mester és Anonimusz krónikáját az a nagy ellentét különbözteti meg egymástól, hogy amiben nagyon is bőbeszédű az egyik, abban nagyon is hallgatag a másik és viszont. Anonimusz a magyarok honfoglalását feltűnő részletességgel beszéli el, Kézai azonban ennek a nagy eseménynek alig pár lapot szentel. Viszont a hun birodalommal és Attila személyével összefüggő elbeszéléseket ő tárgyalja részletesen, míg Anonimusz ennek a résznek mindössze néhány sort szentel. Ennek ellenére sem állíthatjuk, hogy a két krónika egymást kiegészíti.

Kézai a hun, illetőleg a szkitha és a magyar nép történetét abban a fejezetében egyesíti, hol Szvatoplukról és atyjáról, Marótról szól. Szerinte Attila fiai a szkitha néppel a csaták következtében teljesen kipusztultak, úgyhogy Pannonia tíz évig király nélkül maradt és csak kóbor szláv, német, görög, morva és román csoportok maradtak benne, kik azelőtt Attila hűbéresei és szolgái voltak. Végre Szvatopluk lengyel fejedelem, Marót fia, a hunok pusztulása után uralkodni kezdett Pannóniában. Ezzel a Szvatoplukkal kerültek először összeütközésbe a magyarok, mikor az Ung-folyó vidékén megjelentek. Szvatoplukot mindenféle ajándékokkal áltatták, miközben országa viszonyait kikémlelték s mikor megtudták, hogy csekély serege van, megtámadták s Pannoniát elfoglalták. Marót az öregségtől megtörve Veszprém várában élt, mikor a magyarok Pannoniába bejöttek. Fia szerencsétlensége olyan erővel hatott lelkére, hogy fájdalmában hirtelen meghalt.

A magyarok beköltözésének évét Kézai a 872. évre teszi. Vándorlásaikat úgy adja elő, hogy átkeltek a bessenyők s a fehér kunok földjén, Kiev városán s végre az Ung-folyónál telepedtek le, hol egy várat (Ungvár) építettek s erről a várról, illetőleg az itt haladó folyóról nevezték el a magyarokat ungáruszoknak. Építettek ezenkívül még hat várat, de Szvatopluk leverése után hét seregre szakadtak, mind a hét seregnek hét vezére volt, kiknek egyformán engedelmeskedtek. Minden sereg harmincezer fegyveresből állott, vagyis Kézai szerint a honfoglaló magyarság kétszáztízezer harcossal hódította meg az országot.

A hét kapitány között Árpád volt a leggazdagabb és leghatalmasabb. Árpád első szállása Fehérvár (Székesfehérvár) volt, itt ütötte fel először táborát, mikor Pannonia földjére érkezett.

A második sereg kapitánya Szabolcs, aki Csákvár környékén ütött tábort, tőle származik a Csák nemzetség.

A harmadik sereg kapitánya Gyula, aki a honfoglalás után később Erdélybe költözött.

A negyedik sereg kapitánya Örs a Sajó vize tájékán telepedett le.

Az ötödik seregnek Kund volt a kapitánya. A Nyír mentén táborozott, két fiát Kusidnak és Kupiánnak nevezték.

A hatodik sereget Lél (Lehel) vezette, aki eleinte Galgóc, később a Nyitra vidékén tartózkodott. A Zuárd-nemzetségnek ő volt az őse.

A hetedik sereg Vérbulcs vezetése alatt állott. A Balaton körül telepedett meg. Vérbulcsnak azért nevezték, mert mikor öreg apját felkoncolták, bosszúból ő is több németet süttetett meg nyárson és olyan dühvel volt eltelve irányukban, hogy vérüket, miként a bort, úgy itta.

Kézai ezzel a rövid tudósítással, melyet kivonatosan itt ismertetünk, be is végzi a honfoglalásról szóló elbeszélését. Az ő szűkös közlései tehát éppen úgy nem derítik fel a valóságot még csak hozzávetőlegesen sem, mint az Anonimuszéi, melynek talán az a baja, hogy nagyon is bőbeszédű.

A magyarok honfoglalásáról tud még egy másik krónika is, illetőleg egy olyan irat, mely eredetiben nem maradt ugyan fenn, de tartalmát meg lehet állapítani a későbbi átvételekből. Nevezhetjük ezt dömösi krónikának, mivel eredeti szövegezését itt állították össze alkalmasint a tizenkettedik század közepe táján. Ez a krónika azért érdekes, mert a magyarok hazaszerzését a 677. évre teszi, tehát jó két századdal előbbre, mint a többi krónikák és a külföldi források. A magyarok ekkor a besenyők, fehér kunok földjén át Susdal (Oroszország) és Kiev érintésével átkeltek egy nagy hegyen, honnan termékeny tartományba szállottak alá. Sokáig azonban itt nem maradhattak a sasok nagy száma miatt, melyek rendkívül nagy kárt tettek marháikban és jószágaikban. Útra keltek tehát és három hónapi utazás után eljutottak Erdélybe és, innen Magyarországba.

Vezéreik között Árpád, Álmos fia volt a leghatalmasabb. Álmos azonban nem jutott el Pannoniába, mert Erdélyben megölték. Erdélyben egy darabig éldegéltek, de mikor hallották a Duna és Magyarország dicséretét, Kund fiát, Kusidot elküldték, hogy kémlelje ki a földet és lakóit s hozzon felőlük tudósítást. Kusid egészen Magyarország közepéig hatolt s nagy megelégedéssel tapasztalta a föld és a víz kitűnő voltát. A tartomány fejedelméhez, Szvatoplukhoz vitette magát s miután tolmácsolta a magyarok üdvözletét, előadta jövetelének célját.

Szvatopluk igen megörvendett a jövevényeknek, mert úgy vélte, hogy az földművelő népség, mely az ő földjeit is művelni szeretné. Ajándékokkal bocsátotta el Kusidot, aki, mielőtt visszatért volna, kulacsát megtöltötte a Duna vizével, tömlőjét fűvel, zsákját pedig fekete földdel. Hazaérve elbeszélte a látottakat s hogy társait még jobban meggyőzze szavai igazságáról, megmutatta a vizet, a füvet és a fekete földet, melyet magával hozott. A magyarok egyenként megvizsgálták a hozott dolgokat s megállapították, hogy az ország vize édes, földje jó és legelője füves. Árpád kürtjébe öntötte a vizet és kürtjét magasra emelve kérte az Istent, hogy segítse őket ezen föld megszerzésében.

Árpád fohásza után a magyar nép háromszor egymásután kiáltotta:

„Isten, Isten, Isten!”

Ez a háromszoros kiáltás, melynek szokását később is megtartottak, a magyarok fohászát jelentette. A magyarok Kusidot most újból követségbe küldték, mégpedig gazdag ajándékokkal. A földért küldtek egy nagy fehér lovat aranyos nyereggel és aranyos fékkel.

Szvatopluk még jobban megörült a magyarok hódolatának. Örömmel fogadta az ajándékot s mikor a követ cserébe füvet, vizet és földet kért, mosolyogva felelte:

„Ezért az ajándékért legyen nekik, amennyit akarnak.” 

Mikor a követ visszatért, Árpád és népe felszedték sátraikat és Pannoniába jöttek. De nem mint hódolók, hanem mint hódítók. Megint követet küldtek Szvatoplukhoz és megüzenték neki, hogy hagyja el azonnal az országot, mert a földet megvették a fehér lóért, a füvet az aranyos fékért és a vizet az aranyos nyeregért. Szvatopluk, mikor hallotta a követ beszédét, nevetve válaszolta:

„A lovat sulyokkal agyonüttetem, a féket a mezőre dobatom, az aranyos nyerget a Duna vízébe vettetem.”

A követ erre így felelt:

„Hát uram, mi kárunk lesz abból? Ha a lovat agyonütöd, kutyáinkat táplálod, ha a féket a fűbe dobod, kaszásaink fogják megtalálni az aranyát, ha a nyerget a Dunába veted, halászaink az aranyat partra hozzák és haza viszik. Mert ha a föld, a fű és a víz a mienk, akkor minden a mienk.”

Szvatopluk látta, hogy komoly a dolog. Hirtelen szövetségesek után nézett s miután hadi népét összeszedte, megindult a magyarok ellen. A magyarok már a Duna közelében voltak, mikor a Szvatopluk seregével találkoztak és megütköztek. A szerencse a magyarokat pártolta. Szvatopluknak egyetlen támadása sem sikerült s mikor serege bomladozni kezdett, ő is futásban keresett menedéket. De szerencsétlenül járt, mert a magyarok üldözése elől ki nem térhetvén, az előtte levő Dunába vetette magát és annak hullámai temették el. A krónika a magyarok további szerepét így adja elő:

„Az Ur visszaadta a magyaroknak Pannoniát, mint ahogy Mózes idejében Kánaán minden birodalmát örökségül adta Izrael fiainak. Árpád pedig a többi magyarokkal együtt legyőzvén és megölvén Szvatopluk herceget, a Noé-hegyen, Fejérvár mellett ütött tábort. Ez az első hely, melyet Árpád magának Pannoniában kiválasztott és ezért alapította Szent István király, ki tőle származott, ide közel Fejérvár városát.”

Ez az elbeszélés mindenesetre mint mese is érdekes. Hogy később szintén hatott a krónikásokra és a verselőkre, bizonyítja az a tény, hogy egy igen régi verses elbeszélés, melynek címe „Ének Pannonia megvételéről”, ezt a mesét használta fel alapul. Bizonyítja Anonimusz krónikája is, hol nem ilyen részletesen és nem ilyen vonzóan, de szintén meg van említve a fehér ló regéje Zalán vezérrel kapcsolatban. A dömösi krónika és az Anonimusz tudósítása között az a különbség, hogy míg amott Szvatopluknak Árpád egy nagy arab lovat küld aranynyereggel és aranyos fékkel, addig Anonimusznál Árpád az ajándékok egész tömegét küldi, még pedig : tizenkét fehér lovat, tizenkét tevét, tizenkét kún gyermeket és Zalán feleségének tizenkét okos ruthén leányt, tizenkét hölgymenyét és tizenkét nyusztbőrt és tizenkét aranyos köntöst.

Árpád cselfogása azonban Anonimusznál is ugyanaz, ami a dömösi krónikában. Árpád, mikor követét Zalánhoz küldi, egyelőre nem kér többet, minthogy engedjen át neki barmai alá való földet egészen a Sajó-folyóig.
(Forrás: Tolnai Világtörténelme)