Lebed vezérlete alatt hosszú ideig éltek a magyarok Lebédiában. A kazárok annyira szerették Lebed és annyira iparkodtak megtartani barátságát, hogy kagánjuk előkelő nemzetségből való kazár nőt adott számára feleségül. A házasság azonban gyermektelen maradt, a kazárokkal való szövetség pedig szintén céltalanná lett, mert nemsokára, hogy a bessenyők a magyarokra támadtak, ezek kénytelenek voltak előlük menekülni és Lebédiát elhagyni. Új hazájukat a Dnjepper, Bug, Prut, Szeret folyók között elterülő síkságon alapították meg és Etelköznek nevezték.

Az egykori Etelköznek ma azok a helyek felelnek meg, hol Moldvát, Besszarábiát, Podoliát és Kisoroszország egyes, idenyúló részét találjuk. Lebed halála után Előd lett a magyarok vezére és ő vezette Etelközbe az új honfoglalásra nemzetét. A kazárok azonban fenn akarták tartani tovább is a magyarokkal az összeköttetést, hogy szükség esetén biztos védőtársat találjanak bennük, ezért azt akarták, hogy a magyarok is válasszanak örökös fejedelmet, kagánt maguknak. Követeiket elküldötték tehát Etelközbe és Előd vezért magukhoz hívatták. Előd nemsokára hajóval kazárföldre utazott s a kagán elé járulva, megkérdezte, hogy mi célból hívatták. A kagán így felelt:

„Azért hívattalak, hogy te nemes, vitéz, bölcs létedre, mint a magyarok között az első, fejedelme légy népednek s nekem pedig engedelmeskedjél.”

Előd erre így válaszolt:

„Nagyba veszem irántam való kegyedet és hajlandóságodat elismerem, hogy hálámra számíthatnál érte. De mivel az ily uralomra képes nem vagyok, szavadat nem fogadhatom. Jobb lesz az utánam való vezér, Álmos, kinek van fia is, Árpád nevű. Vagy Álmos, vagy az ő fia, Árpád legyen a fejedelem és függjön tőled.”

A kagán elfogadta az Előd indítványát s elküldte csakhamar embereit Etelközbe a fejedelemválasztás előkészítésére. A magyarok kellő tanácskozás után végre abban állapodtak meg, hogy Álmos helyett fiát, Árpádot fogják megválasztani, mert minden tekintetben különb az apjánál. Árpád ekkor negyvenöt-ötvenéves férfiú volt. A törzsek aztán kazár szokás szerint paizsra emelve fejedelmükké választották. Árpád megválasztásával egyetemben azt is szerződésbe foglalták, hogy amíg az ő nemzetsége élni fog, mindig belőle válasszák a fejedelmet. Ugyanekkor a vezérek szerződést is kötöttek egymással, vérszerződést s ebben közösen így állapodtak meg:

1. Amíg életük tart mind maguknak, mind maradékaiknak, Árpád nemzetségéből legyen a vezérük.
2. Valami jót munkájukkal szerezhetnek, abból senki közülök kizárva ne legyen.
3. Azon fejedelmi személyek, kik Árpádot szabad akaratukból megválasztották, sem maguk, sem fiaik soha a vezér tanácsából és az ország tisztjéből ki ne rekesztessenek.
4. Ha valaki utódaik közül hűtlenné lenne a vezérhez és meghasonlást okozna a vezérek között, vére ontassék, mikép az ő vérük omlott az esküben, melyet Árpádnak tettek.
5. Aki Árpád és a többi vezérek utódaiból az esküt meg akarná szegni, átok alá legyen vetve mindörökre.
6. Aki a nemzeti gyűléseken megjelenni nem akar, hasíttassék ketté.

A hét vezér, kik a szerződést pogány módon és pogány szertartással megkötötték olyanformán, hogy esküvésük hiteléül karjaikat felszúrták és vérüket egy edénybe bocsátották, névszerint így következett: Álmos, Előd, Kund, Ond, Tas, Huba, Töhötöm.

Ez a szerződés immár megvetette a magyar alkotmány alapját és erős vezető alá helyezte a magyar népet. Szükség is volt erre az egységes működésre és az egységes vezetésre. Az egyes törzsfők szövetségben voltak ugyan egymással, de a szövetség eszméje a törzsi rendszerben nem jutott elég erővel kifejezésre. A bessenyők támadása után be kellett látniok a magyaroknak, hogy sikert csak úgy érhetnek el, ha szervezetten tudnak az ellenség ellen fellépni. Így keletkezett a vérszerződés és ennek alapján így választották meg Árpádot Etelközben a magyarság első örökös fejedelmévé.

Megjegyzendő, hogy a vérszerződés említett pontjai írásba foglalva, az elősorolt rendben megszövegezve nem voltak. A vérszerződés pontozatait a magyar krónikák szedték egybe, ámde kétségtelen, hogy Árpád megválasztása alkalmával kifejezésre jutottak mindazon elvek és szempontok, melyek a vérszerződésben körvonalazva vannak. Az Etelközben való megtelepedés és Árpád fejedelemmé választatásának eseménye után a magyarok szövetséget kötöttek a keletrómai birodalommal a bolgárok ellen. VI. Leó görög császár követeket küldött ugyanis Árpádhoz, hogy a magyarok segítségét megnyerje. A háborúra okot az szolgáltatott, hogy a bolgárok fejedelme, Simeon az előbbi harcban, mely a bolgároknak görög kereskedők által való zsarolásáért tört ki, nemcsak elverte a bizánci sereget, hanem a hadifoglyok orrait levágatta s így megcsúfolva küldte vissza őket hazájukba, Konstantinápolyba.

A szövetség értelmében a magyarok útrakeltek Leó császár megsegítésére. A sereget Árpád legidősebb fia, Tarkas, a görög írók szerint Liuntin vezette. Nagy diadallal törtettek előre, bekalandozták és feldúlták egész Bulgáriát és Simeon seregét három ütközetben keményen elverték. Ez a hadjárat 894-ben történt. A bolgár fejedelem végső szükségében, hogy a további csapásokat elhárítsa népéről, 895-ben a bessenyőkkel szövetkezett a magyarok ellen. S mialatt ezek a hadjárat folytán etelközi hazájuktól távol voltak, a bessenyők a védtelenül hagyott otthonaikra csaptak rá. A küzdelem azonban így is emberfeletti volt, jóllehet a harcosok nagy része hazájától távol tartózkodott. A bessenyők északról, a bolgárok délről támadtak Etelközre és iszonyú dúlást vittek végbe a magyarok között. Állítólag ebben a csatában esett el Árpád fia, Liuntin és Álmos, Árpád apja. A küzdelem nagyságáról fogalmat ad az a tény, hogy ámbár a magyarok voltak a vesztesek, a bolgárok közül mégis mintegy húszezren maradtak halva a csatatéren.

Az etelközi vereség ismét új hazaszerzésre indította a magyar népet. Vezetői belátták, hogy két olyan ellenséges nép között, mint a bolgárok és bessenyők, nyugodtan nem maradhatnak, ennélfogva a törzsek, szekérhadak és minden hozzájuk tartozó nép Árpád vezetése alatt felkerekedtek új haza keresésére.

A magyarság ezen vándorlásának irányát nem lehet pontosan megállapítani, csupán az kétségtelen, hogy a magyarok a mai Oroszország területén keresztül hatoltak át legújabb hazájukba. Sőt valószínű, hogy nem egy tömegben, hanem három-négy csapatban vonultak be a magyar földre. A fősereg Árpáddal Oroszországon keresztül és Holicson át a Vereckei-szoroson hatolt be Magyarországba, míg a másik kettő Erdély, illetőleg a Duna völgye mentén iparkodott célját elérni.
(Forrás: Tolnai Világtörténelme)