Az ország nagy része meg volt már hódítva, de még mindig nem volt a fejedelemnek állandó udvara és tartózkodási helye. Evégből Árpád Bodrog vára környékéről leszállt és a Duna mentén vonult tovább a „nagy szigetig.” Itt tábort ütöttek és megszemlélték a sziget belsejét. Azt találták, hogy a hely nagyon termékeny, természeti szépségekkel igen meg van áldva és a Duna vize által körülvéve, mint erősség is kitűnő tartózkodást nyújt. Árpád és vezérei a szigetet rendkívül megszerették s nyomban elhatározták, hogy itt fogják a vezérek a fejedelmi székhelyet megalapítani. Árpádnak itt lesz az udvara és itt fognak élni mindazok a nemes személyek, kik törzséhez tartoznak. Árpád nyomban kiadta a rendeletet lakások építésére s ide vezettette valamennyi lovát, melyeknek mesteréül egy Sepel nevű értelmes kun embert rendelt, miért is Sepel lovászmester nevéről nevezték el aztán a szigetet Csepelnek.

Glád fejedelem ellen, ki a Maros, Duna és Erdély között letelepedett román és bolgár népség felett uralkodott, ezideig nem viseltek a magyarok hadjáratot, most azonban elhatározták, hogy az ő földjét is megtámadják, hogy ez a már magyar kézen levő és Töhötöm igazgatása alatt álló Erdéllyel egyesítve legyenek. Csepel szigetéről, körülbelül 896-ik évben tehát Glád ellen indultak Árpád vezérei, névszerint: Zoárd, Kadocsa és Vojta, kik ezideig is több dicsőséges hadjáratot viseltek.

A Temes-folyóig nyugodtan haladtak előre, de itt Glád fejedelem nagy sereggel útjukat állotta, hogy átkelésüket megakadályozza. A vezérek azt a cselt alkalmazták itt is, amellyel Töhötöm Gyalu vezért az erdélyi hadjárat idején tőrbe ejtette. Zoárd és Vojta az ellenséggel szemközt állottak és úgy mutatták, mintha összes erejüket az átkelés végrehajtására akarnák fordítani. Ámde ugyanekkor Kadocsa a folyó mentén óvatosan lehúzódott és ahol a Temes legsekélyebb volt, seregével titokban átkelt és Glád vezér hátába került.

Glád kénytelen volt a harcot feladni és Keve várába menekülni. De itt sem volt biztonságban, mert a magyarok a várat ostromzár alá vették. Három napig tartott mindössze Glád ellenállása, mert kegyelemre megadta magát. Azt kérte a vezérek révén Árpádtól, hogy hagyják meg őt Árpád fensősége alatt birtokában. Miután a hűségi esküt letette és kezességül fiait Árpád udvarába küldötte, a magyarok szabadon bocsátották.

Glád hűségét biztosítván, a három vezér most Bolgárszász felé tartott. Utközben elfoglalták Orsovát. Vojta azonban visszatért Árpádhoz, ki vitézsége elismeréséül a Tisza mellett Torkus (Torontál) nevű földet ajándékozta neki, Zoárdnak és Kadocsának megengedte, hogy Bolgárország és Görögország ellen hadjáratot intézzenek. Akadály nélkül hatoltak át Bolgárországon, innen Makedóniába törtek be, majd a görögökkel, kik gazdag ajándékokkal jöttek eléjük, békét kötöttek. A görögök helyett tehát a bolgárokra vetették magukat, ,kiket két ütközetben egymás után megvertek, de a harmadik csatát elvesztették, úgyhogy e vereség után az Adria vidékére húzódtak és a rác földet hódították meg Durazzóig, Zoárd ezen a földön meg is telepedett. Kadocsa szintén ebben a tartományban telepedett le, melyet Sobamogéniának neveztek.

Árpád fejedelem ezalatt előkelő embereivel elindul Csepel szigetéről és Soroksáron túl, a Rákos-folyó közelében ütött tábort. Mikor látták, hogy senki sem állja útjukat és teljes bátorságban vannak mindenfelől, átkeltek a Dunán. A révet, ahol a hét fejedelmi személy, kiket hetumogereknek neveztek, Moger-révnek nevezték el. Egészen Felhévízig hatoltak. Az ottlakó rómaiak, mikor értesültek a magyarok jöveteléről, futással iparkodtak életüket menteni. Másnap Árpád és a vezérek Attila városába (Ó-Buda) mentek, hol még állottak az egykori világverő hun király hatalmas palotái és városának számos épülete. Egy részük romokban hevert, más részük épségben volt még. Árpádra és a vezérekre mély hatást gyakorolt a hatalmas király egykori városának látványa.

A foglalás örömére ünnepélyes áldomást csaptak és az énekmondók, kobzosok és síposok előadásai között adták át magukat gondolataiknak. Húsz napig tartózkodtak Attila városában s minden nap újabb és újabb örömünnepély volt. A fiatalok hadijátékokban iparkodtak kitüntetni magukat, az idegenek pedig, látván Árpád bőkezűségét, iparkodtak megnyerni kegyeit. Árpád arannyal, ezüsttel, birtokokkal mindenkit dúsan megajándékozott. Az Ó-Budától, vagyis Attila városától Szárhalomig terjedő területet Kundnak, Görc apjának adományozta a rajta levő várral, amelyet Görc után Görc várának neveztek el.

Attila városában húsz napig mulatván, a dunántúli részek meghódítására vezette most Árpád seregeit. Szárhalomnál seregét három részre osztotta. Egyik Ede és Vojta vezérlete alatt Baranyavár, a másik Öcsöb és Öse alatt Veszprém ellen indult. A harmadik tartalékul maradt. Ede és Vojta csakhamar bevették Baranyavárat és egészen a Dráváig meghódították a vidéket, Öcsöb és Öse azonban nagy ellenállásra találtak Veszprém alatt, azaz „Beszprim” városánál. Római katonák őrizték a várat, kik keményen szembeszálltak Öcsöb és Öse seregével. De végül, mikor a magyarok diadalmas előnyomulását látták és társaik kivégzését, ők is feladták a várat és egészen a német határszélig futottak. Másfélheti ostrom után tehát Veszprém is a magyarok birtokába került, kik a várat magyar őrséggel megrakván, a rómaiakat a Loponsu-folyóig üldözték, melyen a római katonák lopva úsztattak át. Azért nevezték el, mondja a szellemeskedő Anonimusz, a vizet Lopons, vagyis Lopincs folyónak.

Öcsöb és Öse Veszprémnél nem állapodtak meg, hanem tovább folytatták hódító útjukat. Vasvár, Balaton vidéke, Tihany meghódoltatása után Veszprém várába vonultak, hol haditanácsot tartottak. Elhatározták, hogy Árpádot értesíteni fogják a kedvező eseményekről, melyeknek Árpád úgy megörült, hogy ismét visszatért Attila városába és nagy örömünnepséget rendezett.

A tartalékban levő sereggel, mely nyilván a fősereget alkotta, most maga Árpád indította meg az előnyomulást. A bodóháti, másként Bodajki (később Vértes) hegység alatt vezette seregét s Szabolcs apjának, Elődnek egy nagy erdőt adományozott, melyet később a németek elhányt vértjei után Vértes-hegységnek neveztek. Miután a morvák seregét elverte, Szent Márton hegyén tábort ütött. A hegy tetején széttekintett a környéken és könnyes szemekkel gyönyörködött Pannonia szépségeiben, melyek az ő népének a boldogságára virultak. Szent Mártonról a Rába és Rábca-folyók mentén haladt a sereg folytonos foglalás és hódítás között, de nem állottak meg itt sem, hanem a muramelléki karantánok közé is becsaptak s elfoglalták tartományukat.

Az elmenekült lakosság helyébe a magyarság lépett s különösen azokat a helyeket szállották meg, melyek korábbi síkföldi életüknek megfelelően letelepedésükre alkalmasaknak mutatkoztak. Árpád a Tisza-Duna között fekvő alföldi síkságot, valamint a Dunán túl húzódó és kisebb halmokkal, hegyekkel szegélyezett gazdag vidéket vette át, míg az északi és kelet részeken fekvő hegyes vidéket meghagyta régebbi tulajdonosaik birtokában s megelégedett azzal, hogy erős érdekkötelékkel kapcsolta magához őket és uralmát velük elismertette. A foglalások befejezése után Árpád ismét gazdagon megajándékozta híveit. A Vértes alját Szabolcsnak adta, ki ezen a vidéken Csákvárt építtette, Bulcsu részére pedig Balaton vidékén adományozott birtokot. Vojta a Sárvíz, Ede Baranya, Örs vajda a Sajó, Kund pedig a Nyírségben telepítették le a maguk nemzetségét.
(Forrás: Tolnai Világtörténelme)