Van egy tizenharmadik századbeli krónikánk, melyet Kun László fejedelem udvari papja. Kézai Simon mester hagyott reánk és abból a szempontból nevezetes, hogy a legvitásabb kérdéseket nyugodtan, minden aggódás nélkül megoldja. Kézai Simon a magyarok eredetét egészen a bábeli torony építéséig felviszi.

            A vízözön Noén kívül csupán három fiát, Szemet, Hámot, és Jafetet hagyta életben. A három fivértől hetvenkét nemzetség származott, Szemtől huszonkettő, Hámtól harminchárom, Jafettől tizenhét. A Jafet nemzetégből való óriási Menrót a vízözön utáni 201-ik évben elkezdte a maga atyafiaival a bábeli tornyot építeni, nehogy egy második vízözön alkalmával nemzetségei az előbbiekhez hasonló sorsra jussanak. A bábeli torony építését azonban nem fejezhették be, mert az Isten olyan zűrzavart bocsátott rájuk, hogy egyik a másiknak a nyelvét nem értette. Ménrót nemzetségei ekkor elszéledtek a világ négy táján, maga Ménrót Evilát földjére költözött, melyet akkor Perzisz tartományának neveztek. Itt született Enéh nevű feleségétől két fia: Hunor és Magor, akiktől a hunok és a magyarok származtak. Ménrótnak azonban több fia és leánya volt még, kik Perzisz tartományban széledtek el és arcukra, valamint termetükre nézve a hunokhoz hasonlítottak. Nyelvük is csak annyiban különbözött a hunokétól, mint a „szászoké a thüringiaiakétól.”

            Hunor és Magor jó egyetértésben éltek egymással. Közösen jártak vadászatra és minden megfigyeléseiket kölcsönösen közölték egymással. Egy alkalommal Perzisz tartományban vadászatra indultak. Amint mentek-mendegéltek, egyszer csak egy csodaszép aranyos agancsú szarvas tűnt eléjük. Nyomban üldözőbe vették és mindenütt nyomában voltak. Egészen az Azovi-tenger ingoványáig kergették, amikor váratlanul eltűnt szemeik elől. Hiába keresték a csodaszarvast, többé nem tudtak a nyomára találni. Annyit azonban mégis elérték, hogy a meotiszi ingoványok bebarangolásával kiismerték a vidéket és megállapították, hogy az kiválóan alkalmas nyájak táplálására és legeltetésére.

            Hazaérve, első dolguk volt atyjuknak elbeszélni az aranyszarvas látományát és a meotiszi vidék kiváló előnyeit. Atyjuk beleegyezett, hogy Hunor és Magor ezen a vidéken megtelepedjenek s ők nemsokára minden hozzátartozóikkal útrakeltek és a meotiszi ingoványok között új hazát alapítottak. Meotisz vidéke Perzsiával határos és mindenoldalról tenger zárja körül. Nehezen megközelíthető, folyóvizei nincsenek, de meg van az a nagy előnye, hogy rendkívül gazdag halban, vadban, fűben, fában és kitűnő tartózkodást nyújt. Hunor és Magor öt esztendeig a legnagyobb csöndességben éltek Meotisz ingoványai között. Az ötödik év elmúltával egy ízben elhagyták tanyájukat és elkalandoztak. Amint így haladtak, egy térségen Belár fiainak és gyermekeire és feleségeire bukkantak. Ott sátoroztak, táncoltak és játszadoztak férjeik nélkül a pusztában. Hunor és Magor, valamint a velük volt kísérők megigézve a gyönyörű látványtól, a gondtalanul játszadozó nőkre csaptak és magukkal ragadták őket a meotiszi ingoványokba.

            Az elrabolt nők között volt Dulánnak, az alánok fejedelmének két fiatal és gyönyörű leánya. Ezek közül az egyiket Hunor, a másikat Magor vette el feleségül és e két házasságból származtak aztán a hunok és a magyarok. Ámde idők multával annyira elszaporodtak a meotiszi ingoványok között, hogy hatalmas nép lett belőlük és a föld nem tudta őket többé eltartani. Elhatározták tehát, hogy új hazát keresnek, hogy családjuknak és népüknek új otthont alapítsanak.

Hunor és Magor mindenekelőtt kutatókat küldtek előre a letelepülésre alkalmas hely kiválasztására. Ezek Szkithiába mentek s miután a földet Hunor és Magor számára kiválóan alkalmasnak találták, az egész nemzetséget ide irányították. Hunor és Magor megtámadták Szkithia birtokosait, az alpruzuruszokat és a prutenuszokat s országukat erőszakkal elfoglalták tőlük. Szkithiát Kézai így írja le:

„Szkithia Európában fekszik és keletnek húzódik. Határolják az Északi-tenger, Rifei-hegyek, kelet felől Ázsia tartományai. Két nagy folyó húzódik rajta végig: az Etul és a Togora. Szkithiával keletre a joriánusok földje határos, továbbá Tarzia és Mangalia. Az ezen földön élő népségek szeretik a nyugalmas életet, haszontalanságokkal bíbelődnek, másokat semmibe sem vesznek, rabjai az érzékiségnek, szeretnek zsákmányra járni és általában inkább sötétbarna mint fehér színűek. A forró égöv felől a korozmin nemzetség tanyázik, azon túl van Ethiópia, melyet Kis-Indiának neveznek. Azután pedig dél és a Don folyása között áthatolhatatlan pusztaság terül el. A Don-folyó pedig Szkithiában ered, a magyarok Etulnak hívják, amint aztán a Rifei-hegyeken keresztül folyik, Donnak nevezik, végre, mikor leér a síkságra, az románok földjén folyik át és ezután három ággal a kerek tengerbe szakad. A Togora-folyó pedig Szkithiát elhagyva, rengeteg erdőkön, mocsarakon és havasokon folyik keresztül, hol a köd miatt a nap sohasem süt ki, végre az Északi-tengernek tartva Hirkániába megy át. Ugy mondják, hogy Szkithia hosszában háromszázhatvan stádiumnyira terjed, széltében pedig százkilencvenre. Természeti fekvése olyannyira védett, hogy csak egy nagyon keskeny helyen lehet belejutni. Nem is tudtak sem a római császárok, sem Nagy Sándor beléje hatolni, bár megkísérelték. Szkithia földje buja, cserjék, erdők, legelők díszlenek rajta, különféle vadakban pedig bámulatosan gazdag. Nyugaton a bessenyők és a fehér kunok a szomszédai, az Északi-tenger felé azonban, mely vele határos, egészen a szuszdali tartományig erdős pusztaság terül el, amelyen ember még nem hatolt keresztül. Állítólag nagykiterjedésűnek kell lennie. Egyfolytában kilenc hónapig sűrű köd ül rajta, a napot nem is lehet látni, csak júniusban, júliusban és augusztusban, akkor is napjában csak oly kis időre, amennyi hat órától kilencig telik el. Az említett pusztaság hegyeiben kristály található és griffmadár fészkel s úgy tudjuk, hogy egy legerfalc nevű madár költ, amelynek magyarul „kerekhet” a neve.”

            Ime Kézai Simon mester ezeket tudja a magyarok őshazájáról. Nem nehéz észrevenni, hogy Kézai előadásában a monda, a hagyomány és a história adatai össze-vissza keverve jelentkeznek és leírása Szkithiára vonatkozólag olyan zavaros, hogy alig lehet elmenni rajta, de mindezek ellenére is a Szkithia hollétére nézve megkapjuk azt a legfőbb felvilágosítást, amivel minden zavarossága és ellenmondó adatai ellenére beérjük, hogy Európában volt és egykori területét a Volga és Jajk között a Kaukázusig terjedő keleteurópai pusztaságban kell keresnünk.

            Kézai mester tovább úgy folytatja, hogy Szkithia három részre oszlik, úgymint: Barzaciára, Dentiára és Mogoriára. Tartomány száznyolc van benne a száznyolc nemzetség szerint, melyek Hunortól és Magortól származtak. A tiszta magyarságban ugyanis csak száznyolc nemzetség van, nem több. A többiek, kik közéjük keveredtek, vagy jövevények vagy foglyoktól származtak.

Kézai, miután a hunokat a magyarokkal egyazon népnek tartja, elbeszéli ezután a hunoknak Szkithiából való kiköltözését és az Attila nevével összefüggésben mindazokat a hadjáratokat és eseményeket, melyek a hun birodalom fennállásáig végbementek.
(Forrás: Tolnai Világtörténelme)