Abban az időben, mikor a verduni püspök Magyarországra jött, a svábországi einsidelni kolostor egyik szerzetese, Wolfgang atya megindult Magyarországba, hogy a keresztény egyház igéit hirdesse. Wolfgang német nemes szülőktől származott s már gyermekkorában nagy hajlandóságot mutatott a vallásos…
A magyar keresztény egyház megalakulásának, ha nem is szerves részét, de történeti szempontból előzményeit alkotják azok a törekvések, melyek Magyarország területén abban az időben mentek végbe, mikor ezt a földet magyarok még nem lakták. Érdekes és tanulságos dolog tudni, hogy miként indult meg…
Géza fejedelem.
Taksony fejedelem állítólag 972-ben halt meg s holttestét a hagyomány szerint Pestmegyében, a Duna mellett fekvő Taksony községben pogány szertartás mellett helyezték örök nyugalomra. Taksony uralkodása alatt már ijesztő mértékben terjedt az az erjesztő folyamat, mely a magyarság…
A németországi vereség nagy hatással volt a magyarokra, kikről egy olasz krónikás ekkortájban azt írta, hogy Ottó győzelmei folytán úgy meg vannak rémülve, hogy „moccanni sem mernek.” Bizonyára túlzás ez a kijelentés, de annyi alapja mégis van s ezt Kézai is tudja, hogy a németországi vereségek…
A franciaországi kalandozás sikere 955-ben új betörésre villanyozta a magyarokat. Most az volt a tervük, hogy Franciaországnak azt a részét fogják sarcok alá vetni, ahol eddig még nem jártak. A szent-galleni krónika szerint olyan nagy számmal készültek fel erre a hadjáratra, aminővel még sohasem…
Zsolt fejedelemsége, amennyiben a hagyományoknak hinni lehet, 947-ben megszűnt, élete pedig 950-ben befejeződött. Így volt-e valójában, avagy másként, biztosan persze nem lehet tudni. Zsolt még életében lemondott a fejedelemségről, hogy az…